Alsórákoson, 2022. június 13-án, a református templomban Csákány Antal református, és Szabó József unitárius lelkészek prédikációjukban a kispünkösdi Szabadságnap fontosságát, a hagyomány megélését emelték ki, a zsúfolásig megtelt templom hallgatóságának. Ennek a napnak a fénypontja az Ultima Sacra társulat A hazám felöl – Hazám felé című műsora volt, amit Sepsiköröspatak, Datk, Dálnok, Ürmös és Apáca után, turnéjuk végállomásaként itt adtak elő. Ezt a turnét Kökösi Attila, a brassói Korona Rádió igazgatója szervezte. Koncert után az Ultima Sacra (Szepesi Richárd, Szőke Tímea, Miks-Rédai Csaba) együttessel beszélgettem.

Bencze Mihály: Mi volt ennek a verses-zenés történetnek a kiindulópontja?
Miks-Rédai Csaba: A második világháborúban Észak-Erdélyt visszacsatolták. A szavaló egy katona – történetesen az én nagyapám – egy átlagos fiatalember, aki fél elhagyni otthonát. Félti az életét, mert tudja: háború van, és a honvédek sorsa nem csupán egy diadalmas bevonulás Marosvásárhelyre. Itt rátalál a szerelem, ami házassággal és gyermekáldással végződik. A század viszont továbbmegy, az asszonynak közös gyerekükkel együtt az utolsó vonattal, a vonat tetején sikerül Budapestre menekülnie. Férje a Szovjetunióból sok viszontagság után hazakerül, és megtalálja őket. Előadásunkban olyan kérdésekre kerestük a választ, mint például: Hogyan élheti túl az ember lelke a megpróbáltatásokat? Fogságban és menekültként megmarad-e magyarnak? Lehetséges-e az újrakezdés, és hogyan?

Miks-Rédai Csaba, Szőke Timea, Szepesi Richárd és a szerző

Bencze Mihály: Szepesi Richárd te vagy az együttes frontembere, zeneszerzője, énekese. Hol és mikor születtél, milyen volt gyerekkorod, hogy teltek iskolás éveid?
Szepesi Richárd: Budapesten születtem 1978. november 18-án. Koraszülöttként inkubátorba kerültem, ahol elveszítettem látásomat. Az egy éves nővéremet szívével műtötték, vérszerinti apám Algeier Richárd a rokonsága hatására lemondott rólam, évek múlva Szepesi Gábor lett a nevelőapám. Nem volt zenész, de kemény rockos volt, egész nap szólt az Edda, a Piramis, a P. Box, és ő így szép lassan megszerettette velem is ezt a zenét. A vakok iskolájában éneket, zenét tanultam, furulyáztam, zongoráztam, kórusban énekeltem, jó énektanárnőm volt. 15 évesen, 8-ikos koromban együttest alapítottam. Osztályfőnököm, egyben a történelem tanárom volt, egy igazi hazafi. Történelmi tudatunk jól alakult, egy Trianon dalt is írtunk, ami persze nem tetszett a hatóságoknak. A gimnáziumot látássérültként a látással rendelkezők közt végeztem. Két év próbálkozás után látással rendelkezőkkel nem tudtam zenekart alapítani, így Miks-Rédai Csaba látássérülttel alapítottam, aki négy évvel kisebb mint én, és egy iskolába jártunk. A Duna rapszódia dalunk sikert aratott, akkor még pop zenét játszottunk. Mindketten látássérültként kisebbségben vagyunk, másképp éljük meg az irodalmat, a zenét, a szerelmet, az életet. Mi ketten úgy vagyunk, mint háttársak. A szkíta-hun legendában Dandamis és Amizok háttársak voltak, a perzsa király elfogta Dandamist. Amizok utána ment a perzsa táborba, és kérte, hogy adja ki a háttársát. Cserébe a szeme fényét kérte a király. Így Dandamis a megvakított Amizokat hazavihette. Középiskola végén, és főként utána sokat hallgattam a Pokolgép, az Ossian és a Wellington együtteseket, de hiányoltam a nemzet történelmével foglalkozó dalokat. Ezért a Kormorán dallamai és szövege jobban megfogott. Ennek az irányzatnak hódolva megalapítottam 2004-ben a Szkítia együttest, majd 2006-ban az Avatár együttest is. 2007-ben a Nem adom fel együttesben is játszottam. 24 évesen a szellemvilággal is kezdtem foglalkozni, nagyon érdekelt. A TransylMania nagyon tetszik, mert eredetibbnek érzem a Kormoránnál, ősi hangszereket szólaltatnak meg. A Ghymes együttes is ehhez az irányzathoz tartozik. Mi is ebben az irányzatban érezzük jól magunkat, de másképp akarjuk elmondani ezeket a nemzeti érzéséket.
Bencze Mihály: Az énekek szövege, a dallam különleges világot jelenít meg. Nagyon a szívetekből énekeltek. Hogyan születnek a dalok?
Szepesi Richárd: A látásom elvesztése helyett egy más különös képességet kaptam, így „fentről” jönnek a dallamok, és a szöveg is. A szövegben szeretem, ha van másodlagos jelleg, mondanivaló.
Miks-Rédai Csaba: 1983. május 21-én születtem, a Vakok Általános iskolája után a Teleki Blanka Gimnáziumban jártam. Mivel zenélni sohasem tanultam, de mindig vonzott, akárcsak a rádiójáték, így 1994-től elkezdtem rádiójátékokat készíteni. 2007-ben barátaimmal felépítettünk egy kis hangstúdiót, a keverőpult áll hozzám közelebb. 2015-től egy Magyarországon jelenleg fejlődő kulturális akadálymentesítés része lehetek stúdiósként S. Tóth Erika révén, aki festmény, film, valamint színházi narrációval éri tetten a látássérültek számára a láthatatlant. Már régóta írok verseket, több antológia is közölte ezeket. 16 éves korom óta a Jóisten vezeti a kezemet, a számítógépemen írom a verseimet. A zene és az irodalom bennem van, állandó izzásban. A hangosítást, a zenei rendezést is én vállaltam fel, nagyom szeretem. Családom van, magyar-történelem szakot végeztem az ELTE-n, de masszírozóként is dolgozom a hangosítás mellett. Érzem, hogy a zenénkben kiteljesedik az életem.
Bencze Mihály: Őseink nagyon tisztelték a nőt, sok együttes zenei teljességét a női hang is megadja. Kérdem, hogyan jöttetek rá, hogy zenétekhez ez is szükséges?
Szőke Tímea: Mindig daloltam, énekeltem, a sors végül összehozott Ricsivel, így bekerültem az együttesbe. Nagyon szeretek velük énekelni, szeretem a dalokat, a szövegeket. Most vagyok először Erdélyben, és nagyon megszerettem. Ahogy megláttam a Déva várát elsírtam magamat.
Bencze Mihály: 1990 előtt a magyar együttesek, a magyar zene a környező országokban elfogadott, szeretett, fogyasztott volt. Az Omega, a Piramis, az LGT, a Neoton Familia sokat koncerteztek. A rendszerváltás után a minőségi magyar zene a környező országokban, de sajnos Magyarországon is teret veszített. Mi ennek az oka?
Szepesi Richárd: A zenét élvezni, vagy a zenéből megélni nem egyszerű dolog. Konkurenciaféltés van. A lemez eladás már nem üzlet, a koncertek fontosak. Sajnos Magyarországon a fiatalság is többnyire angol zenére szórakozik. Az olcsó szöveg, az együgyű dallamok töltik ki a fiatalok lelki világát. A média is többnyire angol zenét játszik, ez jut el a fiatalokhoz. Ha a miénket nem játsszák a médiában, akkor minket nem ismernek meg. Kapcsolatok révén, aki bekerül a műsorokba, annak van esélye. Valamikor a Rock Rádió próbálkozott, de ő se tehetett be mindent, csak azt, amit a globalista rendszer megengedett.
Miks-Rédai Csaba: A zenei irányzatok változatosak, és ez jó. A fiatalságnak halvány a történelmi tudata, ezért a nemzeti rockot kevesebben értik, igénylik. A zenéből való megélés nem engedi meg azt a lehetőséget, hogy több együttes összeálljon, és kidolgozzon egy olyan magyar zenei világot, ami dallamos melódiájával, és kedves, de értékes szövegével megragadja a tömegeket. És az ilyen koncerteken legyenek lányok, fiúk, tudjanak ismerkedni, kapcsolatot teremteni.
Bencze Mihály: Mikor ismerkedtetek meg Erdéllyel?
Szepesi Richárd: 2008-ban jártam először Erdélyben a Nem adom fel, majd az Avatar, és Akusztik együttesekkel, valamint a Vazul vérével. 2019. szeptember 14-én, Brassóban felléptem a Rendületlenben, amit Kökösi Attila szervezett. Koncertsorozatunk elvitt az itteni környező falvakba, ahol többnyire templomokban léptünk fel. Zenei mondanivalónk szíven találta a hallgatóságot, Tímea mondta, hogy nagyon sokan sírtak. A szűnni nem akaró taps nagyon jól esett nekünk, éreztük a szeretetet, a hálát, hogy olyan témáról énekelünk, ami az itt élőknek nagyon fontos. Nem a magyarkodásnak vagyunk a híve, hanem a magyar értéknek, ez műsorunkból is kihallatszik. Itt Erdélyben tisztább a magyar lélek, nehéz itt megmaradni magyarnak, de az, aki megmarad, az nagy érték az utókornak. Nálunk otthon ellenben mintha hiányozna a magyar tudat. Itt ezért is jobban érzem magamat. Remélem, nemsokára új előadással térünk vissza Erdélybe, és mindenkihez, aki megszeretett minket.
Miks-Rédai Csaba: 2012-ben jártam először Erdélyben, Bözödújfaluban hangosítottam. De most mélyültem el annyira, hogy megértettem az erdélyi magyarok lelkét. Ez egy katarzis volt számomra. Az Őrizz! című versemmel köszönnék el ettől a hálás közönségtől. „Vedd karodba Lelkem!/ Simítsd szóddal, vagy törd, míg törheted!/ S, ha nem marad semmim szabad leszek, / Oszd akkor meg velem magányod, tűzhelyed! / Mi égetett sebeket, felfűtött vágyat, / Fonj úgy körbe, mint egy meleg, puha köntös! / Háború van köröttünk, gyűlölség lángol. / Az asztalon pohár, bor, s, ha kéred még, én öntök.”
Bencze Mihály: Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok nektek, várjuk az újabb koncertjeiteket, lemezeteket.