Kormosodó sírkőre csurran, szétfolyik
a viasz, s a kaján talajmenti faggyal
dermed. Lombját egy bús bokor a tébolyig
félti. Már hosszabbak a nappalok. Nyargal

a Tamás-napi szél. Fagytól óvott morcos
virágaival marasztal a kifosztott,
árva szülőhely. A gondolat is kócos,
sóhajt: – Nem tiéd már ez a táj! – A koszt ott

hunyorogva nézem a sírkerti úton,
amint a fenyőtű fényes sercegéssel
ég el, belehull a gyertyalángba. -Késel,

halottak napja távol. – magamban súgom –
– Feltámadnak – üzen a luc porka hóban
állva –, tobozom is Szentivánba lobban.

2022. június 24.