– mítoszokon innen és túl –

Az üres szobában
Gaia egy széket tolt alám,
holdistennő legyintett egyet,
Hadész állított talpra,
faragott csontkockát hajítottam
a gyalulatlan deszkapadlóra.
Eszembe jutott Caesar,
bőgni kezdtek a szarvasok,
az ablak félrecsapódott,
hollók károgtak eszeveszetten.

Nem ittam, nem ettem
se bort, se kenyeret,
meghúztam magam az Úr árnyékában.
Földanyám, ketten maradtunk,
csak reád bízhattam magam,
Kronoszt jól meghánytattad ugyan,
de a beled éhes, feneketlen.

A zöld mennyezeten
egyetlen villanykörte csüngött
lazán és gyámoltalanul.
Kicsavartam a foglalatból,
jól megbogoztam a horgászzsinórt.
Állatanya felsikoltott,
madáranya elhagyta a fészket.

Magamban álltam ott, mint a szálfa,
nyerítő hintalovak,
nyitott meséskönyvek között,
sakktáblán pörgött a búgócsiga,
arcomon évek robotoltak.
Hirtelen gyertyát gyújtott
a halvérű tenger,
Poszeidón temploma felemelkedett,
barbár nimfák úsztak körülöttem,
leharapták a szék lábait.

2022. június 27.

Forrás: szerző FB-oldala