Két versem az aktuális Palócföldben (érdemes a lap mögé állni), az egyiket mutatom:

A gazdátlan csónak sodródik,
ha partot érez megremeg,
a fövenyhez érve a sorstársak ilyenkor
már rég megfeneklenek.
Ez a gazdátlan csónak
inkább habzó zúgókban forog,
hiába hívja simogatóan és sustorogva
a partmenti homok.

A gazdátlan csónak
bordateste könnyekkel teli,
abban reménykedik,
hogy majd a Hold magához emeli.

Ott fenn ringatózna
az égi ponyva kéklő messzében,
csillagok osztoznának
a végtelen egyedüllétében.

A gazdátlan csónak érzékek sodra,
hömpölygő feleslegességek,
felette feszül hívogatóan
a mélykék vászna az éjnek.

Tudd, hogy a gazdátlan csónakok felismerik egymást.
Ez az egyetlen vigaszuk.

Forrás: szerző FB-oldala