Illároztunk, iddogáltunk,
közben a múltat csodáltuk:
nem fájt a hát, a kézbütyök,
a Nap égetett, megsütött,
valánk virgonc férfi s lányka,
voltunk a vágyak falánkja.

Műfogsorok fehér fénye
fürdik most a levegőbe’,
és megannyi víg kacagás,
örömbőség, hálaadás:
ötven év, te drága élet,
sors: paprika, só, bors, ecet,

amióta kicsengettek,
tanáraink útra tettek,
s zenge a folyosó: vivát!
énekelte a véndiák;
most is vivátot kiáltunk,
az életpróbát kiálltuk.

Eszegetünk, illározunk,
egymásra rácsodálkozunk,
elhamvadt, ó, hamvas bőrünk,
elszöktek a bókok tőlünk,
de ” újra itt a nagy csapat”,
s ez a legízesebb falat.

S a sok-sok fotográfia
(kegy a telefon-technika),
megőrzi ezt a gyöngy-napot,
mely a szívünkre hallgatott
s átölelt, mint az anyukák;
köszönet néked, iskolánk.

2022. június 28.