Aki olvasta Fifi című meseregényem, tudja, hogy Szita igen fontos hőse a történetnek – ő az, aki félti Fifit, a vörös áfonya illatcseppecskéjét. Aki a Mälar-partjára született, majd meg is mártózott a kék fátyolba burkolózó vízben.
Fél órányi járásra onnan, a víz folyása szerint felfele sétálgatunk újabban Évával, azokat az útjainkat írtam meg a Mälar-parti séták sorozat eddigi részeiben – Rétet, a strand kacsáit, a Kerek erdőt. Bár a Kerek erdőn legtöbbször csak áthaladunk, a hóvirágtelepen kívül eddig kevés megírandót találtam, most viszont mégis oda húzódtunk vissza, egy talpalatnyi szélcsendes tisztásra, ha kijár neki egyáltalán ez a megnevezés… Először a strandon uralkodó, a víz felől fújó erős szél miatt választottuk, szokásos helyünkről másodszor a fürdőzők zavartak el.
Kis béke-sziget. Nemcsak szélcsend meg zaj szempontjából, hanem a magunkkal hurcolt ukrajnai háború miatt is – nem tudjuk otthon hagyni, elfelejteni, csak ez, a természet szorítja ideig-odáig tudatunkban a háttérbe.
Nézem a zöldeket, ezernyi fajta! A fák zöldjei, sok egymástól eltérő árnyalat, ráadásul egyiket-másikat megvilágítja a napfény, ami újabb zöld színt eredményez. De hirtelen feltűnik egy vékony kis kék folt. Nem folt, mert az általában kerek, hanem mintegy pálcika, gyufaszál, és mozog azaz repdes. Egy szitakötő. A szokásos fényes, azúrkék, átlátszó hártyával szárnyként. Aztán még egy, és még egy, hárman szálldossák be a horizontom, iszonyatos sebességgel repdesnek, legalábbis ha a megtett távolságot testük méreteihez hasonlítom. Rá-rászállnak egy-egy fűszálra, amit én nem értek, ugyanis úgy tudtam, hogy ”ragadozók”, pókokkal táplálkoznak, ám ezek mintha a fű szárából szívnák a nedvet. Hűsülnek talán, azaz nedvre van szükségük a meleg miatt…
Meleg van Kelet-Európában. Az ukránok feladják Szeverodonyecket, ez volt a legkésőbbi hír, Szent Iván napján vonulnak ki a katonák. Szomorú látvány. Elkeserít.
Másnap is keresem őket, de hát miért lennének ugyanott? Kerek erdő nagy, lehet korábbi jelenésük véletlen. De mégis. Ahogy háttal a víznek fordulok, meglátom az elsőt. Majd a másodikat – hol a harmadik? Illetve nagy meglepetetésemre az egyik azúr társra talált: Pici kis lábával szorítja az egyik fűszál derekát, s hozzá van hosszú potrohával kapcsolva, pontosan úgy, ahogy a lexikon képei mutatják, egy másik szitakötőhöz. Egy szürke, alig észrevehető nőstényhez. Akkor mégis hárman vannak. Az aktus hosszú percekig tart, a másik, vagyis a második hím már körberepdesi őket, mintha azt mondaná: ”Most már elég volt”, aztán valami más vonja el a figyelmem, s mire visszanézek, már eltűntek, mind a hárman.
Agyam közben őröli a tulajdonképpen megemészthetetlent: olvastuk, hogy az Azovstarban harcoló, majd magukat – parancsra ugyan, de – megadó ukrán katonákat a oroszok kivégezték.
Hát ez az idill a béke szigeten a Kerek erdőben. Szent Iván éjének másnapján. Ez a mi menedékünk a Mälar-partján Stockholmban.

Mälar-parti séták / Forrás: http://ujnepszabadsag.com