Addig mennyi távolba tűnt vonat,
mennyi tört szárnnyal zuhanó madár,
mennyi vihartól sújtott virradat,
mennyi nyakazott napraforgó-szár?

Megannyi kormos, égetett levél,
megannyi fájón perzselő hiány,
megannyi szó, mely csak úgy szárnyra kél,
megannyi vers, mit ablakon kihány

hiányod huzata? Hány temetés,
hány ritmustalan szívdobbanás,
hány némán visszapattant nevetés,
hány sóhaj, hány kifesletlen varázs?

A sok nem, sok miért és a sok soha
a sok mégis, sok azért is, sok talán
ellenében, te édes mostoha?
Bicsakló szó mondatok sorfalán.

Mit ér a szó, hűvösen cseppenő,
mit a mondat, torokban szálkaként,
mit a ránc, homlokomba belenő,
mit az adott-kapott csók, hálaként…

Megannyi harc, a lélek háborog.
Megannyi szívrobbantó csengetés,
megannyi gyász, létemen átcsorog,
megannyi hazajövés, elmenés…

Mert sorsunk volt, hogy megtaláljalak,
lányom, szeretőm, asszonyom, anyám.
És mindig emlékezz rám, vártalak,
hogy megérkezz a hűség vonatán.

2022. július 1.