– az ujhet.com portálon most olvasható a pontokba szedett „védőbeszéd”

Pro memoria:

Gyerekkoromban sokszor elkísértem nagyapámékat a ’kendöráztatóhoz’ – egy nagyobb – több községgel közös ; csak e célra használt – mesterséges tóhoz, melyben mindenki beáztatott egy-két kocsi kendert pár hétig, majd hazafuvarozták a megpuhult (istentelenül büdös, rohadtnak tűnő fekete kenderkévéket; otthon kiszárították őket és megtilolták. (A tiló vagy tiloló összetörte a fás rostokat; ezután ezt a töredéket kigerebenezték egy nagy vasfésűvel /kártolták/ , a megmaradt finom kócból pedig vékony fonalat fontak a rokkán /cérnázás/ , amiből durva zsákszövettől az ágyneműn, asztalterítőn át finom gyolcsingig, kendőkig sok mindent szőttek. A kendervászon gyakorlatilag elnyűhetetlen volt, hasonló, de finomabb lenvászon is. Később már e nehéz munkák nagyját a kendergyárak végezték, és idővel az otthoni szövés-varrás is kiment a divatból. Ma már szinte csak kötelet gyártanak kenderből (juta)… de e téren is átveszi a hatalmat a műanyag. Amint a két mellékelt cikk bizonyírtja, elképzelhető egy kender-reneszánsz. (Bár a mai ifjabb nemzedékek ilyenkor inkább az indiai vadkenderre gondolnak, amelyből az elnyűhetetlen laza kábítószer, a marijuana készül, amit se tilolni, de gerebenezni, se fonni nem kell, csak cigarettaként elszívni…) Itthon számos ’Kenderes’ nevű község, tanya, dűlő őrzi már csak a növénynevet…

Vissza a kenderhez! Hogyan és miért iktatták ki?

Félreértett szupernövényünk: a kender

A./J.