Bölöni Domokos böngészője
NAGY LAJOS: A STRUCC
A strucc a legnagyobb madár. A magassága két méter, de ha emelvényre áll, még több. A strucc nyaka hosszú, vékony és kopasz, hasonlít a csúnya, sovány nők nyakához. A strucc szép fehér farktollait eleinte a saját farkán, később azonban a nők fején hordja. Vedléskor ugyanis farktollait összegyűjtik a bennszülöttek, elviszik a kikötőbe, s ott az európaiakkal késért, tűért, üveggyöngyért, mogyorótörőért, nyakkendőcsiptetőért, dugóhúzóért, műtyúkszemért, csipeszért, koporsószögért, másodperc mutatóért elcserélik.
A struccmadárnak füle nincs, lábából ellenben kocsonyát főznek, a húsát viszont kiköpik. A strucc olyan nagy és erős, hogy még hátaslónak is használják, amit persze ki nem állhat. Nyeríteni ilyenkor sem tud. Kedvenc tulajdonsága a struccolás, amit úgy csinál, hogy bedugja fejét a homokba, és nem törődik semmivel.
A strucc tápláléka fű és minden a világon. Néha még a kavicsot is lenyeli. Üvegcserepeket azonban csak cirkuszi mutatványok alkalmával eszik, akkor sem ő, hanem az úgynevezett struccgyomrú férfiú, az előadás főattrakciója.
Volt a párizsi állatkertben egy strucc, azt halála után felboncolták, és a gyomrában gombokat, több tollkést — egyet kinyitva! — s egy egész női napernyőt találtak. Ez a strucc egyébként százhuszonhét évet élt egészségben, meghalt gyomorrontásban.
A strucc tojása olyan nagy, mint egy vízfejű gyereknek a feje. Másfél kilót is nyom, ha nem nyomják. De ha nyomják, akkor még többet is nyom. Azonban, ha nagyon nyomják, eltörik —, némelyek szerint csakis ezért nevezhető tojásnak.
Egy ilyen tojásból kel ki a strucc, mely amikor kikel, még egészen kicsiny, azután megnő, és csakis akkor illik rá mindaz, amit elmondtam. Miután pedig minden ráillett, hivatását betöltvén, elhalálozik.
Népújság, 1990. április 7.
SZÉKELY JÁNOS: Beborul
A gyermek is, ha fölhevült a vére,
Sötétet játszik, paplant húz fejére.
Épp így a föld: ha belső tüze marja,
Kerek fejét nagy felhőkbe csavarja,
És játszik. S olyan hű ez a bohóság,
Hogy szinte hűbb és több, mint a valóság.
Már-már komolyra fordul a sötétség.
Már szinte fáj és kínoz, mint a kétség.
MáR semmi fény, már semmiféle mozgás.
Csak hűvösség és kongás és gomolygás.
Csak áll az ember és halálra rémül,
Hogy még valami rémesebb is készül.
Csak áll az ember, áll és szinte reszket.
A java jön — mert ez csupán a kezdet.
Jön! Az jön, ami rémeseb a végnél.
Pedig mi lenne szörnyebb a sötétnél,
Amely merő egy romlás és merő seb?
Mi jöhetne szörnyebb és erősebb?
(1957)
GÁL ÉVA EMESE: A BÁLVÁNYOSNÁL
A szürkületből előlép a várrom,
s érvénytelenné válik a jelen.
Nem álmok csüggnek már a legendákon,
de a veszélyeztetett értelem.
Itt más a vétek, hiszen más az isten,
titkait kuporgatják a falak.
Rég nincs világ, mi hadúrral veszítsen,
hiába történt annyi áldozat,
s a várrom, ősi imák konok vára
még ma is áll, mintha remélne,
várna egy barbár erejű feltámadásra,
s a várrom, ősi imák konok vára
még ma is áll, mintha remélne,
várna egy barbár erejű feltámadásra,
ami nem nyit utat a holt egekbe,
de messzeséget ölt az emberekbe,
hogy szabadságukat velük teremtse!
Népújság, 1990. április 20.
Pusztai Péter rajza