BÚCSÚ BARÁTOMTÓL

Hát akkor…Isten veled! Hiányozni fogsz. Lelkünk asztalánál üres marad a helyed. Jaj, ismét elveszítettünk egy barátot, testvért !
Persze, tudom, nem utoljára találkozunk. Ti is jösztök majd haza, mi is benézünk hozzátok, ha arra járunk. De az már más lesz. Valameddig még elmeséljük egymásnak az élményeiket, a velünk megesett történelmet. De a más gondok, gondolatok mind meszszebb visznek egymástól, mint Székelykocsárdon a sínpárok: egyik jobbra, másik balra. S végül már csak üres közhelyeket mondunk egymásnak, míg egyre halkuló nosztalgiával elelemlegetjük a közös teázások jó izét, amikor — mi tagadás — a munkától ellopott időben meghánytuk-vetettük sorsunk nagy és kis fájdalmait örömeit, s tartottuk egymásban a lelket.
Ne haragudj rám, barátom, azért, amit most búcsúzóul mondok. Sajnállak . S hidd el, nem a szőlő savanyú. Igaz, megszabadulsz a mindennapok sokszor szorongató gondjaitól, félelmeitől, az emberi méltóságodat sárba tipró lábaktól. S a jövőjöket is biztosabban meg tudjátok majd tervezni. De itt ezek a gondok, nyomorúságok, félelmek, aggodalmak nemcsak a tiedek voltak, a mienk is, barátaidé, testvéreidé, közösségedé. Osztoztunk rajtuk, együtt viseltük, hordozva egymás terhét, együtt káromkodtunk, s ha éppen úgy volt kedvünk, együtt nevettünk közös nyomorúságunkon. És együtt bíztunk — úgy látszik, nem eléggé — abban, hogy jobbra tudjuk még fordítani a sorsunkat.
Ott az örömeid is csak a tiedek lesznek !
Adja a jó Isten, hogy megtaláld a számításodat. Ha már a szülőföldedet elvesztetted.

FÜLÖP GÉZA
Népújság, 1990. június 2., szombat

ÉBRESZTŐ-

óráért állnak sorba a vásárlók a főtéri bizsu előtt. De nemcsak Bucegi, illetve Carpati cigiért állnak sorba a vásárlók a trafikok előtt. (Nem újságért, az nincs: Helikon például, szerdán még a 27-es, 28-as számokból egyet sem kapott a város, Kolozsváron nem is tudtak róla).
Barackért állnak sorba. Paradicsomért, amikor van, állnak sorba. Borért állnak sorba.
— Tudtad, hogy ébresztőórát sem lehet kapni?
— Tudtam. Itt mindent nem lehet kapni.
— De most van! Ez jó, ugye?
— Jó, mert van miért sorba állni.

Népújság, 1990., július 18.