…s mégis hiszem, hogy szörnyű zokogás kél
az emberekben s megrenget sírokat.
És szólítják és felkeltik a holtakat,
a legyilkoltakat…

És tenyerükben hamvak rothadása,
és kiáltoznak az égre meredve.
De hiába a bánat zokogása,
a könny keserve.

Mert jönnek földből, tengerből a holtak,
láger sarából, lőrésből osonnak,
mellükben szurony, golyó, kés,
szemükben iszony, undor, rettegés.

Jönnek éhségtől felfúvódva,
s már nem akarnak kenyeret,
jönnek a gázba fulladottak
és nem akarnak levegőt,

jönnek a szuronytól átvertek,
s már nem kell nekik kötözés,
jönnek az élve elégetettek,
és nem a víz már nekik,

a terhes anyák is jönnek,
gyerekek jönnek, még buták,

a hamvukkal megtömték
a Visztulát,

és jönnek az egyszerű lányok,
Brzezinka, Bergen ékei,
és bámulnak kihívón
a csendőrök szemébe,

és jönnek a fiúk, a tisztek,
menetoszlopban sok-sok ezer,
és élőket átkozva jönnek,
emelve összekötött kezüket – –

És feltárul a sírhanton a gyep,
ahogy a genny a mellben rág utat,
s feltámadnak barátaim a mélyből,
kik megvetették enhalálukat,

s fejükről letépve a penészt, a rozsdát,
mint hirtelen ébresztett kicsi gyermek,
vádlón panaszt írnak most, mintha verset,
az élők ellen – az elhúnyt poéták – –

és jönnek örök árnyékból a népek,
a mennyből, tűzből és pokolból,
hogy meghozassék az utolsó ítélet
a most még eleven húsokról.

S remélem azt is, hogy a legyilkoltak
senkinek nem adnak felmentést.
Élők és holtak Istene, Legyilkoltaknak Bosszulója,
add meg a Feledés kegyelmét – – –


SPIRÓ GYÖRGY fordítása

Forrás: Látó, 2016/május