Ez csak egy közönséges,
százszám felbukkanó időtöltés,
mondják, hogy agypihentető,
pedig dehogy:
engem kimondottan felturbóz,
mert például adott egy svábbogár,
melyet nagy, kicsi és miniatűr,
továbbá narancs, okker, meg rozsdabarna
tulipánok közé kevertek,
még jó, hogy szép sorban
és nem összevissza,
mert így könnyen pásztázol
jobbról balra, aztán vissza,
de NINCS, mintha felszívódott volna
az a francos ízeltlábú,
vagy talán csak kamu?
Na vegyük csak fontolóra:
nem csak úgy, egyszeri rápillantással,
hanem fentről lefele,
ezúttal narancsról okkerre szökdelve,
mert itt kell annak lennie,
csak hogy ki nem szúrja a szemem –
Basszus ! Eddig már a tíz másodperc is letelt,
a szükséges és pont elégséges,
hogy kiderülhessen az a nemtudommi,
de most már nem érdekel,
régen nem ez a tét,
hanem az azértis, ha fene fenét eszik is
meg kell találnom a bogarat,
egyébként reggel hiába néznék
hosszan a szemembe,
hiába az ismert grimasz,
apró pötty a szájszélen,
nem én lennék ott,
a tükörben.