Ernst Toller: ERDŐK

Erdők a szemhatáron, messze-messze,
miket az esti pír borít be lágyan,
olyan békét lehel rátok a vágyam,
hogy percre enyhül fogságom keserve.

A homlokom a rácsra ejtem én,
dühös kezem a vas véresre ássa,
az árva kutya nem ilyen szegény,
vagyok a meglőtt állat ordítása.

Bükk-erdők, sírok dómja, ősi boltok,
honi fenyők, karoljatok ma át.
Hogy szőttetek ti hajdanán a boldog,
távol gyerekre szép, csodás ruhát…

Forrás: Szépirodalmi, 1988 – II.