„O seară simpatică”, búcsúzott
el egy román hölgy egy este, és
arra gondoltam, a háború, mint
nyalka úriember, véget ér, a
regresszió regresszál, hiszen így
mégsem lehet viselkedni, a rollerezők
jólnevelten nem zenéltetik járműveiket éjszaka,
többet senki nem kérdezi meg, miért
nem akarunk gyereket, az elemzők
nem írják meg, hogy akkor lesz
jó világ, ha ismét jegyre vesszük a
kenyeret meg a tejet, így aztán csodálatosan
simpatic lesz majd a seara, a milliárd
évvel ezelőtti űrre gondolok, és
úgy alszom el, hogy még mindig
nem haragszik rám az sem, aki
ismer, és nem kell a birodalmakra
gondolnom, miközben a pizsamámat
húzom, az legalább csíkos, mint
gyerekkoromban.