MIÉRT MOND LE EGY (MAGYAR SZAKOS) TANFELÜGYELŐ ?

Avagy: mikor fog már valóban s érdemben azzal foglalkozni a tanügy, ami a dolga: az oktatás-nevelés tartalmi átalakításával, a minőség jegyében? Mert a tanügy a decemberi változás óta csak szélmalomharccal foglalkozott, mindenféle külső nyomásnak engedve jobbára abban merült ki a tevékenysége, hogy gáncsot vessen a valóban újító demokratikus kezdeményezéseknek, hogy a magyar anyanyelvű oktatást lehetőség szerint a minimálisra csökkentse, és olyasféle diverziók szolgálatát is „felvállalta“, mint Demény Lajos kiűzetése Vásárhelyről, vagy — hogy csak a legfrissebbnél álljunk meg — a posztliceális képzés felvételijén tapasztalt huncutkodások „húzd meg — ereszd meg“ kisded játékai.
Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen a kiskutya a nagytól tanul ugatni. Ha a minisztériumban is ez a nívó, ez a hullámvasút-technika —, akkor ahhoz „alkalmazkodni“ illik, ugye. Ha a parlamentet is ügyesen manipulálni lehet a „magyar veszély“ csausiszta diverziójával, a mű-hazafisággal, a mű-felháborodás széles teátrális skálájával demonstrálva a világ előtt, mennyire megértünk Európára —, akkor mit csodálkozunk azon, ha a megyei prefektúra „kezdeményezi“ a demokratikusan megválasztott igazgatók leváltását s kicserélését. Hiszen így megy ez Kolozs megyében is, és csaknem mindenütt, ahol…De ne menjünk túl messze. Hiszen itt is volt egy Tőkés nevű, nemcsak Kolozsban az a Tőkés Elek magyar szakos tanfelügyelő, akit azért mondattak le, mert úgymond nincs meg az egyes fokozata!, volt tehát itt is egy Tőkés nevű tanár, Tőkés András, őt annak idején szintén demokratikusan választották (s nem kinevezték) főtanfelügyelő-helyettesnek —, hogy aztán kénytelen legyen tiltakozása jeléül lemondani, mivel egyrészt következetesen keresztülnéztek rajta, másrészt elvárták volna, hogy részt vállaljon a kisded machinációikból. (Lásd a tanár úr lemondó levelét!) És most, amikor Bukarestben azon akadnak fenn, hogy a magyar nyelvű líceum vajon veszélyezteti-e a főváros románságát (még a „nagy regényíró”, a rosszindulat Nobel-díját kétségkívül megérdemlő plagiátor is erről fecsegett), a diákok átjáróháznak tekintik az iskolát, melyben minden, de minden ideiglenes. Ideiglenes az órarend mindenekelőtt, aztán vannak ilyen meg olyan tantárgyak, melyeket senki sem vesz komolyan, még maga a szaktanár sem, a tankönyvek olyanok, amilyenek, illetve egy részük semmilyen, mert nincs, egy sereg dolog, mind anyagi, mint szervezési, mind tanmeneti, tantervi megoldásra vár, vagyis: ég a ház, a lakók pedig gyufáért kiáltanak ….
Miért kellett lemondania Farkas Ernő magyar nyelv- és irodalom szakos tanfelügyelőnek? Mert nem akart részt vállalni olyan döntésekben, melyek igaztalanok, és semmi közük a demokráciához! Amikor a főtanfelügyelő helyettesévé (a lemondott Tőkés András helyére) egy magyar nevű, de nem magyar nemzetiségű tanfelügyelőt neveznek ki (választanak maguk közül?), akkor becsületes ember mást nem is tehet, hiszen a szava nem számít. Jól értsük meg: Farkas tanár úrnak semmi kifogása nincs s nem is volt az újonnan kinevezett személye ellen. Az eljárás antidemokratikus és a megye magyarságára nézve igazságtalan s méltánytalan volta késztette erre az elhatározásra.
Világos: gonosz ostobák homályt akarnak továbbra is. Ellenükre van minden, ami a normális felé tart, ami az értékek, a valós értékek diadalát jelentené, mert akkor nyomban kiderül inkompetenciájuk. Ezt akarja a garnitúra visszaszivárgott rétege, s a saját jól felfogott érdekében, fittyet hányva a legelemibb demokratikus követelményeknek, sokszor még a látszattal sem törődve, nyíltan ellenséges magatartást véve fel, csempészi vagy fényes nappal kíséri diadallal vissza, iktatja be, avatja fel kontraszelektált egyedeit a fontosabb tisztségekbe, tanügyben és nem tanügyben (lásd a leváltott igazgatókat és az egyik napról a másikra kinevezett és titokban beiktatott, tulajdonképpen belopott kakukkfióka-polgármestereket . . . ), miközben propagandagépezete teljes gőzzel működik, üzemel, s megtámad mindent és mindenkit, aki nem a szájuk íze szerint beszél; itt aztán, az öv alatti ütésekben nincs diszkriminálás, nem számít, hogy román-e, magyar-e, angol-e az illető. Sárt rájuk! Sarat!
Mit tanulnak mindebből szemünk fényei, a gyermekek, gyermekeink? Szerencsére, az érettebb fiatalok könnyen átlátnak a szitán, s egyik oldalon sem osztják az „öregek“ ilyen-olyan „nézeteit“. Ebben a rétegben bízhatunk, ez tudja, hány az óra. De a többi? A még zsenge lelkűek, akiket gyűlöletre nevelnek tulajdon nevelőik? Tulajdon sajtójuk? Akik azt látják, hogy most épp a tartós harag a divat? Akik azt látják, hogy a felnőttek létpen-nyomon szidják a másik nyelvűt? Hogy a leginkább olvasott sajtótermékek a pocskondiázó, szenzációhajhász, gyűlölködésre, egymás értékeinek megvetésére, lebecsülésére, a mocskolódásra „szakosodott“ szenny- és zuglapok?! Amikor a pornó teret hódít a politikában is?! Amikor nem tehetsz egy lépést anélkül, hogy ne ütközz egy tévhitbe, melyet meggyőződéssel hangoztatnak, s rád is akarnak tukmálni?!
Elátkozott nemzedék van cseperedőben?
Nem volt elég az áldozatból?!…

Népújság, 1990. október 3.,

,
JÉKELY ZOLTÁN
APA-VÁRÓ

Kapuban állva, kisfiú, mezítláb,
piszkál lábujjal százlábút, gilisztát;
hosszan bámul pókhálót, hangyajárást,
hogy könnyebbé bűvölje azt a várást…

És végre csengő, áldott kis-harangszó,
megváltón s meg-megszázszorozva hangzó,
hogy elfeledkezik minden bajáról!
Mert a Kollégium kapuja kitárul,

s az utca végén, fölnyesett, nyakigláb
akácok alján ott-terem, akit várt,
és jön-jön, hosszú léptekkel sietve,
hóna alatt száz dolgozat-füzettel.

Olyan nagy már, az árnyékból kibomlón,
mint egy óriás, tán ő maga a templom;
elől keskenyre gyűrt vadászkalapja
magasabb, mint a nagy torony sisakja

–
És elborítja, mint valami felleg:
mily pöttöm ő roppant alakja mellett!
S most lehajol s félkarral ölbe kapja:
mint az Isten, olyan erős az Apja.

Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala