A vécéülőke egypercese

Bement a fürdőszobába, lehajtotta magát. Látott a száján egy csepp vécévizet, azt gondosan letörölte egy darab puha vécépapírral, majd lenyelte. Aztán állt némán, és nézte a szétfoszló fehérséget. Meggondolta magát. Kiment. A konyhában izgatottan várta a gőz.

Füst

Már megint elmúlt. Valami. Nem tudtam leírni, most meg nem jut eszembe, de amúgy se lenne már időm. Rá. Az óra köré tekeredett nyakkal élek, éjszaka fuldoklok szépen, festményeken nő a szakállam, mindjárt kell menni a temetőbe. Nem vagyok eléggé érdekes. Eszembe jut a füst.

Emberháló

Rácsodálkozom az emberekre. Na nem az utcán, azok nem tetszenek, halott arcok, elfuserált lelkek jönnek szembe. Az Emberek a neten vannak. Nem sokan, azaz sokan, de azok nem emberek, hanem hülyék. A kevesek, akik érdemesek. Akik valamilyenek, de nem olyanok, mint mások. De egy kis szilánk belőlük olyan, mint én. Vagy amilyen én szeretnék lenni. Kár, hogy nem ismerem őket. Azaz ismerem, ha egyszer beléjük botlik a klikkem. Véletlen sorshurkok, hurkák, manók, koboldok, tündék, csongorok, bolygók, hollandik, eurósok, sokak, sokkok.