Francís Thompson: EGY HÓPEHELYHEZ

Ki volt, aki kigondolt?
nem fér soha fejembe
(ó könnyű hópehely te!)
te tiszta és te gyenge
s kemény, akár a penge.
Ki vájt ki és ki dombolt
csodafémből te lenge
és drága, szép pehelyke?
Ki kalapált a mennybe
ezüst-ködből, te kincsem ?
„Ő alkotott, az Isten,
mert néki párja nincsen,
ő kalapált, dorongolt,
ezüst-ködből kilombolt,
hogy nézzen elmerengve:
nem tudsz te ily meséset.
Szűz, csöpp pihém aminl nállt
erős kezébe hintált,
aztán semmit se késett,
szél-pöröllyel kimintált
s fagy-vésővel kivésett.”

Leconte de Lísle: SARKVIDÉK

Halott világ, tajték köröskörül,
fölötte rézfény, örvényszáj alatta,
forrongó bércek szürke kör-csapatja,
min a magasba bús, fanyar köd ül.

Tömbök közé gyűrt ég, rideg pokol,
a vak-sötétbe sok bús síri hang van,
éles sikoly, kacaj sír fájva, halkan,
a szél vaskürtjét fújva bujdokol.
Hullám-mosott hegyormon ősi gyász;
a régi ködnek istenei fázva,
megfagyva alszanak hideg odúkban.

Jön a hótól fehérült szörnyű medve,
nehézkóros nyakával integetve
és nyálaz a kéjtől elittasultan.

Forrás: Szépirodalmi, 1988 – I.