Mekkora ereje van a versnek!
Ahogy hántom le a kukorica héját, szólni kezd bennem a tizenéves hangom, ahogy Tóth Krisztina versét olvassa, harminckét évvel ezelőtt: „Követ hasító fájdalom/ szorít ökölbe mindent:/ hosszú sikollyal megszüli/ Földisten Kukoricaistent.”
Lehet, hogy rosszul idézem (szóljon, akinek megvan az Őszi kabátlobogás, sajnos én csak a könyvtárból másolgattam ki magamnak anno); megvilágító erejű volt, amikor olvastam, és azonnal megjegyeztem. Régóta nem jutott eszembe, de ahogy az imént a kukorica ruháját és haját hántottam lefelé, megéreztem újra a régi vers-élményből áradó archaikus erőt.
Megyek is kukoricát enni. Isteni lesz…

Forrás: szerző FB-oldala