(képzavar – a Vallomások a belső pokolból c. útinaplóból)

álmomban szétszóródom
erdő között a ködben
együtt játszunk – egyre azt képzelem
a meztelenre vetkőzött fák alatt nappal és éjjel
amikor félek egyre csak kérdezem
azért szeretjük még egymást
ugye
álmomban balerina vagy
én erdő leszek nemsoká újra
lehet te csöppnyi rügy majd virág leszel
szép korona eget borító lepel
reményzöld levelekkel érkezem
le gyökér-rögökig
a csillagokig öltöztess fel
álmomban szédítően forogsz – altass el
immár önjelölt muzsik tudod
sosem leszek
ahogy a szél köröz mind felett
magam is úgy teszek köréd telepszem
aludj te is aludj el
álmodban
párzó szarvasok szeméből itass
ahogy madarak torkában az ének szívednek támaszkodik
az utolsó lobbanástól feltámadásig
mozog szájunk szüntelen