CZIFRABESZÉDŰ PANASZOS

A büntetőbíróság előtt egy hatalmas szál tanyai magyar állott vádlottként. Az volt a bűne, hogy egy furkóval alaposan helybenhagyta a szomszédját. A vádlott a cselekmény elkövetése ellen nem is igen védekezett, hanem azt mondta, hogy azért kellett elnáspángolnia a szomszédot, mert az túlságosan sokat legyeskedett a felesége körül.
Kihallgatták a panaszost is természetesen, aki a kérdésekre tagadta, hogy legyeskedett volna az asszonynyal, és azt mondta:
— Azon vádilletmény alá tábláztatván Mucsi szomszéd által, mintha én az ő feleségével viszonylatban állottam volna, nem épen valószínűen feltételezhető már csak az én női állapotom körülményeinél fogva sem.
A biró nem értette a beszédet, s azért meglehetős keményen rászólt az ékes nyelvezetű magyarra:
— Ne czifrázza kend a dolgot, hanem beszéljen úgy, mint otthon.
A tanyai azonban épenséggel nem hagyta magát zavartatni, s igy folytatta:
— Én saját házikerületemben is így szavalok.
— Hát mondja csak, volt-e valami baja a szomszédja feleségével?
A magyar rázta a fejét. — Persze, hogy egyhangúlag tagadom.
Ezek után nem volt más mit tenni, minthogy a biró elítélte a verekedő magyart 2 napi fogházra, mire a szomszéd helyeslőleg jelentette ki:
— Apelláta hiányában megnyugszom!

(Hódmező-)Vásárhely és Vidéke, 1902. július 3.