FARCÁDI SÁNDOR*: BÁLÁM SZAMARA

Ha elmém csendes tompaságát
Feloldja néhanap a mennyég:
Olyan bolond dolgokat érzek,
Mintha Bálám táltos szamara lennék.

Ajkam hűvös igékre nyílik.
Felkent vagyok, — próféta, lángész.
Elémbe titkok titka tárul,
S mit más nem lát, szemem azon is átnéz.

De nem sokáig tart a szent kegy,
Bálám-gazdám, a sors, reámcsap,
Eltűnnek a szép látomások,
S rá elmém is vak éjszakába sápad.

S megint szamár vagyok csupán,
S kocogok lomhán és bután…

Zord Idő, 1921. január 15.
* Farcádi Sándor, családi nevén Sándor Áron, farcádi (Farcád, 1889. december 23. – Budapest, 1952. november 16.) magyar költő és újságíró.

TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY: VICSEGE

A Vicsegda folyó mélyén
élt egy vidám vicsege.
Anyja volt egy vaskos viza,
apja karcsú kecsege.
Kifogta egy vogul halász.
Tele vele az ibrik!
„Leszel te még tápláléklánc,
te újszülött hibrid!“
Indult is a sarkkör felől
nagy serényen lefele
„akvárium tarisznyával“
Vologdába befele.
Vologdai vendéglőben
így lett finom csemege
— alighogy a világra jött
ez a vidám vicsege!