Gondolat-madarat hajtogatok,
azúrba szálnak fura fogatok.

Elhajtom az égről a felhőket,
vágyaidat te is beleszőtted.

Vágyom mondani annak a lucnak,
mit a szelek fényesre gyalulnak:

ősöm vagy, fényes múltban áhított.
Nem teszem. Nincsenek elcsábított

gyökereim, törzsem is elkopott.
Megfenyíteném a napfény legott,

hogy megtanítson kissé már fázni.
Hóvihart gerjesztenék, lármázni

tanítanám, hogy táncolni tudjak
benne. S kik előlem futamodnak,

a könnyeket, mosoly-bilincsbe verném.
Nevemet egy könyű cseppbe vésném,

hogy tudjam mikor lehet nevetnem
szívből. Bár kérik, csillagnevet nem

mondok, de előkészítettem a
létrámat, szokásommá vált néma

csillagok csenése. És mielőtt
elbúcsúznék, a Kertbe beleszőtt

fűszálakat egyenként számolom.
Nem sírok, ülök fura zsámolyon,

de a tenger kicsöppen szememből.
Mire úti célom végleg eldől,

üveg golyókat gyűjtök. Adj párat!
Csókot ne. Beszáradna a látszat.

2022. július 22.