HALLOTTAM EGY VASTAPSOT

A vastaps így hangzott: rapp-rapp-rapp-rapp. Mint a gépfegyverkattogás. A tapsot hangfelvételről hallottam, egy hozzászólást játszott be a területi rádióállomás; szerzője méltán tarthat számot a „vásárhelyi vaslédi“ becenévre. A rádióállomás, melynek magyar riportereit, újságíróinkkal együtt — nem engedték be a nevezetes gyűlésre, tovább is közvetítette a beszédet. Nyílt magyargyűlöletről tanúskodó populista demagógia volt a javából. Ehhez már hozzászoktam-forma, amennyiben ember hozzászokhat a napi abszurditásokhoz. Akkor kaptam fel a fejem, amikor a vaslédy azt követelte (sem többet, sem kevesebbet), hogy váltsák le a művelődési minisztert, akit tisztel(ne) és becsül(ne) ugyan, de mivel nagyon árt(ott) a román nép érdekeinek, nincs helye a kormányban. Ergo, miniszterelnök úr, váltsa le! „Mondom én“, ez a lady nyelvi fordulati leleménye, mely megkülönbözteti Pleșu úrtól. Ahányszor ez a „ZIC EU“ elhangzott, húztam egy függőleges vonalkát a lapra. (Az eredményt nem mondom meg). A populista demagógia mindig nagyon hatásos. A teremben lévők műveltségi színvonaláról ez a “vastaps” is árulkodott. Németh Lászlóhoz menekülök (ehhez az extremistához, well), aki valaha így írt: „Az emberek azért hiszik el nehezen az igazságot, mert nem hasonlít az igazságról alkotott fogalmukhoz. A sarlatán mindig meggyőzőbb, mint a bölcs”.
Hát, Plesu úr, ön itt, a mi ősi tájainkon, nem valami meggyőző. Majd tapsol még uraságod is a vaslédinek!..

Népújság, 1991. március 1., péntek