Sárga irigységről szokás beszélni, meg fekete irigységről, amely a sárgaság súlyosabb megnyilatkozása: ilyenkor a vérbe ömlő epe sötéten átitatja a szöveteket, és gyászfátyolként lebeg a tekintet előtt; de amíg idáig ér egy érzés, vajon hány változatát ismerjük meg az emésztő sóvárgásnak és a kétségbeejtő epekedésnek, amely a más tulajdona láttán úgy zeng föl a lélekben, mint egy dühös orgona. Hiszen ha az irigység valóban oly hatalmas tud lenni, hogy görcsbe rángatja és megfacsarja belső szerveinket, nem kell-e a legerősebb és legemberibb érzések mellé emelnünk, amelyek néha eluralkodnak rajtunk? Vajon nincsenek ennek az indulatnak is Othellói, mint a szerelmi féltékenységnek? S ha már fölmerül bennünk ez a kétely, szabad-e a jövőben irigy kutyáról beszélnünk?…

Igen, be kell vallanom, hogy épp e számomra javarészt ismeretlen természete miatt szeretném egyszer izzón átélni az irigységet, még ha utána szenvednem is kell miatta. Inkább legyen az arcom zöldpenészes ablak, amely mögül vaksin igyekszem a világba pillantani, rágjam át magam erjedt túróhegyeken, és lázas álmomban citromlé zuhatag remegtesse ágyamat, csak előtte tudjak óriási lenni az irigységben: csak láthassam vérgőzös aggyal és mégis káprázatban azt a halom téglát, szekér sódert, amelyet a szomszédom elé borítanak le, lássam körtefájának ágszakító termését és tehenének tejtől hasadozó tőgyét. S ha már ettől is fetrengne a lelkem, nem üvöltenék vagy hörögnék, amint észrevenném, hogy ismerősöm vadonatúj Alfa Romeóval hajt el mellettem, nercbundás szeretője társaságában?…

Borzongató még csak végiggondolni is ezt… Egyébként a gyermekkoromból valami mégis visszasejlik olykor ebből az áhított és elemi erejű érzésből, de annak íze olyan, akár a csípős mézé, s ha visszapillantok, nem a birtoklás sötét vágyát látom benne, hanem a kíváncsiság kék lepkéit, amelyek a megismerés felé szállnak. Ma azonban már nem irigylek semmit, a felhőkarcolót még kevésbé, mint a hargitai víkendházat. Legfeljebb az irigyeket irigylem, akik bárhogy vesszük, mégis csak gazdagabbak nálam egy érzéssel…

Forrás: Mennyei romok. DIA