Érdekes útleírást olvastam az Olümposzról. Nem régész és nem kultúrtörténész írta, hanem egy turista, aki a turisták ülő pontosságával és lelkes fecsegésével számol be a szent hegymászásról. A turista, bevett szokása szerint, mindent tud a hegyről az indulás pillanatában, de az első kaptató után belebonyolódik az ösvényekbe, görgetegekbe, turista házakba. Közben az olvasónak hegyivezetőt is ajánl, mégpedig nem a gyors lábú mondabeli Hermészt, mert – amint mondja – a mindenki által ismert Olümposzi kalauzok a vándort istenesen megvágják. Ezzel természetesen nem árul el meglepő titkot a tolvajok és vándorok istenéről, mert az antik költők is hasonlóképpen vélekedtek Hermész pénzügyi megbízhatóságáról.
Az is természetes, hogy ma az Olümposzon amerikaiak ülnek Zeusz helyén és sztaniolos sajtot fogyasztanak, ellentétben a letűnt idővel, amikor Európa védő szellemei ették itt a halhatatlanságot. Egyébként az Olümposz menüjének effajta változása a dekadencia egyik legnehezebben emészthető, bár – sztaniolos sajtról lévén szó – kétségtelenül csillogó bizonyítéka. Meglepő azonban, hogy tulajdonképpen három csúcs van egymás közelében, és így az egyik csúcs Olümposszá nyilvánítása önkényesnek tűnik. Különösen kellemetlen ez a turistáknak, akik kizárólag az Olümposzra akarnak fölmenni, mert enélkül nem mondhatják tisztességgel, hogy az Olümposzon is ettek sajtot.
De kiderül, hogy mégsem egyforma a három csúcs. Ugyanis az Olümposz közelében egy ógörög épület romjai láthatóak, ahol hajdanában papok laktak és igyekeztek megtenni az istenek kívánságait. Így turista szemmel is nyilvánvaló, hogy a görögök nem rettegtek a hegytől. Bár a hegymászás nem volt az antik emberek erős oldala (emlékezhetünk Livius rejtvényekkel tarkított leírására a punok alpinista vállalkozásairól), mégis, úgy látszik, a görögök nem ijedeztek, ha sziklát kellett mászniuk.
Innen már egymagamban vagyok kénytelen folytatni a leírást, mert turistavezetőm, hátizsákos Vergiliusom, a csúcsra ért és cserben hagyott.
Hogy a görögök nem féltek a hegytől, az kevésbé lep meg, mint a megdöbbentő tény, hogy nem féltek saját szent meséiktől. Időjáráskutató épület híján istenkutató állomásra kell gyanakodnom.
A papok naponta láthatták az Olümposzt és megfigyelhették eseményeit. Ha a jóisten valóban pohárnokká tette Ganümédeszt, úgy láthatták volna, amint nektárért szalad ez a mondabeli bárfiú. A görög papok elviselhették magát a hegyet. Viszont emberileg alig fölmérhető szenvedést okozhatott számukra a hirdetett istenek hiánya. Ezt csak az foghatja föl igazából, aki már meresztette a szemét olyasmire, ami nincs.
Lent, az Olümposzi ligetekben, könnyű volt beszélni a hívek számára Apollo szekeréről, Pallasz Athéné okosságáról, Artemisz szűziességéről. A lankákon hihető volt, hogy Artemisz szűz és Pallasz Athéné bölcs. De a hegyen maga Artemisz és Pallasz Athéné sem volt hihető. A templomból láthatták a papok, hogy senki sincs az Olümposzon.
Szemtől szemben álltak szavaik és hitük ürességével, így éghettek a hazugság mindennapi poklában. Bizonyára voltak közöttük lázadók, akik egy időn túl nem bírták elviselni tulajdon hazugságaikat. Köztudomású, hogy az igazság nem üzlet. De a hazugság se az. Egyformán fizetni kell mind a kettőért.
Ezek a papok, akik nem tudták elviselni az üres Olümposzt, bizonyára meglakoltak. Csónakjába vette őket Káron, az alvilág révésze, akiben könnyebben lehetett hinni, lévén hogy munkáját megfigyelők nélkül végezte. Megmaradhattak az erős lelkűek, az Olümposz vakmerő hazugjai. Ezeknek volt elegendő eszük és keménységük arra, hogy az üres csúcson isteneket lássanak. Ehhez talán nagyobb elszántság kellett, mint a Styxen való átkeléshez. Esetleg kétségbeesésükben, elhagyatottságukban időnként valóban látták a szellemeket. Holott a szellemre nem szabad testi szemmel nézni, és lehetőleg iszkolni kell előle. Úgyis követi az embert, ha az emberrel dolga van.
Vagy arra szolgált a templom, hogy hitelesebb legyen a görög papok meséje? Talán így kívánták biztosítani a völgyek szertartás mesterei a mítoszok folytonosságát? A turistaleírás szerint a hegy közelről zord, a rommá lett papi megfigyelőállomás kicsi és eredetileg kényelmetlen.
Akkor miért volt érdemes naponta nézni a nemlétező Zeuszt? Talán azért, mert féltek, hogy istenek híján elűzik őket? Úgy látszik, nincs olyan zord hegy és kényelmetlen templom, amelynek ne lennének meg a haszonlesői.

Megjelent A Hét III. évfolyama 30. számában, 1972. július 28-án.

Forrás: ujhet.com