A piros kalap írója

Tamás Gáspár Miklós szokta volt mondani, hogy ő soha ki nem állhatta Hrabalt, mert regényei azt sugallták, hogy a diktatúrát ki lehet bírni, csak zsemlegombóc és sör kell hozzá.

Ez ostobaság szerintem, hiszen a kedélyről van szó. Nem tudom, ki hogyan élte át a zsarnokságokat, de például Faludy György éppenséggel a kedélyének köszönhetően, és gondolom, ő csak az egyike annak az elég sok embernek, aki nem halt bele sem a Ceaușescu-, sem a Kádár-, sem a semelyik korba. Nem halt bele, és nem is lett hős: élt és túlélt.

De nem is innen támadnám a Tamás állítását, hanem a művészi kedély felől. Ha valaki Vörösmarty, senki sem vitathatja el a jogát, hogy „malom a pokolban”-t jelenítsenek meg a látomásai, ha pedig Thomas Mann, senki nem tilthatja meg, hogy a műveltség és a mitológia ihlesse meg. Ugyanígy Hrabalnak sem, hogy nézzen ki az ablakon, és kiáltson fel, mert nyár van, és süt a nap, mert esik az eső, hull a hó, rozsdásak a levelek, vagy mit tudom én.

Ha a filozófust az zavarja, hogy ez meglehetősen egyszerű világnézet, akkor csukja be az Őfelsége pincére voltam/ot vagy a Házimurikat – ez utóbbit éppen most olvasom újra lendületes élvezettel. A művészetnek nem mércéje, hogy az írója mit sugároz. Pontosabban nem úgy mércéje, hogy csak rokonszenves sugárzásokat tartunk nagyra, s még kevésbé, hogy kizárólag azok érinthetnek meg. Szeretem én Turi Danit? Jaj, dehogy szeretem, ha szembejönne az utcán, menekülnék előle. A Sárarany azonban mit sem törődik az én sipítozásommal. Nem azt sugallja-e az Iskola, hogy Medvén kívül mindenki remekül elvan a kadétok gyötrését végző intézményben? A legyek ura pedig, hogy a gyermekek szörnyetegek, ha „megfelelő” körülmények közé kerülnek?

Egy nagy könyvet nem lehet ilyen egyszerű ellen- vagy rokonszenvek alapján megítélni. Borsódzik a hátam, ha belegondolok, milyen következményei voltak Szabó Lőrinc huszonöt éven át tartó házasságtörő kapcsolatának – de hát a világirodalom egyik legszebb szonettciklusa is a következménye.

Különben is, ugyan mi az ember esélye egy agyonszabályozott világban? A minap egy barátommal beszélgettem, aki a tanügyben dolgozik. Azon panaszkodott, az egész rendszer fantáziátlan és erodáló, és senki nem akarja megváltoztatni. Azt válaszoltam, mi tagadás, némi pedagógiai célzattal is, hogy a megváltoztatása nagyon sok évbe kerülhet, talán az életünk sem elég rá, de mi lenne, ha mindannyian felvennénk egy piros kalapot? Mi lenne, ha a személyes példánkkal tiltakoznánk az egyenruha ellen?

A diktatúrában nem lehetett ilyesmit tenni, a kedélyét azonban megőrizhette az ember – s ezzel nem akarom letagadni, mennyire más volt Prágában vagy Brnóban élni akkor, mint Tiranában vagy Plovdivban.

Hrabal ennek a piros kalapnak a nagyszerű írója. Abból a trilógiából, amely a Házimurikkal kezdődik, s amelyben a felesége mondja el az életüket, kiderül, hogy félt az éles helyzetekben. De az élet nemcsak éles helyzetekből áll, s a mindennapokban a háztetőn gépelt a tűző napon, s a papírlapok felpöndörödtek a melegtől; a Moldva partján futkosott; macskákkal sétált az erdőben; és megteremtette azt a sok kedves embert, aki miatt nekünk is érdemes élni. Nem hiszem, hogy az irodalom valamire való, de ha való valamire, akkor a legjobb, ha erre.

Abból a szempontból viszont nagyon is megértem Tamást, hogy szerelmesek vagyunk a gondolatainkba. Én például nem tudok mit kezdeni Miroslav Krleža könyvével, a Filip Latinovicz hazatérésével. Számtalanszor nekirugaszkodtam, hiába: nem és nem. S mert az ember magyarázó állat, én is szeretném megmagyarázni magamnak, hogy ugyan miért nem tetszik. És mert mi még íróemberek is vagyunk, hát valahogy a szakmánkba is vág a magyarázat megfogalmazása.

Ki tudja, mire lyukadok ki én is? Nem tudhatom, hiszen a melankólia egyáltalán nem áll tőlem távol, ahogy a szülőkkel való harc sem vagy az emlékezet kutatása. De meg vagyok győződve, hogy sikerül valamire jutnom, hiszen már gyakorlatom van a következtetésben. S akkor majd velem sem lehet beszélni, majd nekem is hiába magyarázzák, hogy Krleža mégiscsak, hogy esetleg, talán… Meggyőzhetetlen leszek, hajthatatlan és hajlíthatatlan.

Demény Péter / Ivan Karamazov

Forrás: ujvarad.ro

2022. augusztus 4.

Szóljon hozzá!