1.
ha megszúrod az ujjad
egy világ szisszen fel benned
ha kifakad egy anya
mindegyik felsír benned
ha kipurcan egy ember
mindenki vele purcan
ha imádkozol
a mi imánk száll fel abban
ha nem hiszed, hogy lát
őriz, nem tol el, félt, gondoskodik
akkor is ölel, figyel
az ütés fájdalma váratlan
készületlenül ér, ne csodálkozz
ez a természete, nem szólhat előre
kit ütne, ha elfutnál előle
kell az ütés a megállj parancshoz
ha nem megy másként a füledbe
és kell a kivonás, elfutás, elmenés
ha az ottlét süketté, beteggé tesz
mint vércsék vijjogva kaptok egymásba
ti egyet nem értők, nincs kivétel
akit megölsz is veled marad
nem temetheted végleg el
ahány pillanat annyiszor bukik föl
egy szó, mozdulat, hatása
erősebb, mintha élne, követ
ha nem akarsz ilyen köteleket
amíg éltek, addig békélj meg

2.
te lókötő
te hétalvó
te álomszuszék!
mennyi szeretet
ez intő-feddő szókban
de mára rákövült az idő pora
avíttságuk semmi le nem mossa
pedig, de édes volt az a „pernahajder”
s kedves a „mihaszna ficsúr”
csak ránk pillogott nagy lebeny szemével
már libabőrödztünk tőle
bizseregtünk bolondul
(és elpirult, kifogyott a tinta…)

3.
csak valami különlegest
különlegesebbet annál
hökkentsen, rázzon meg
fusson át rajtam, mint gyenge villanyáram
bizseregtessen, kicsit borzongasson
piruljak, fakadjak kacagásra
csiklandozzon, a bőrömön húzza ujját végig
fogjon karon, vigyen el egy sétára
emeljen kalapot, de integessen legalább
nyissa ki előttem előzékenyen az ajtót
takarjon be és takarjon le, ha fázom
vagy megszégyeníteni próbálnak
bújtasson el, ha üldöznek
álljon ki értem, ha elítélnek
adjon rám puha köntöst
ha épp nem akar vagy nincs kedve átölelni
ne csókot, csak intsen kezével
ne öleljen, csak kövessen szemével
ne kössön meg, engedjen szabadon
de gondolata maradjon velem
ha túl messzire kerülnék
utat mutasson mikor útvesztőbe jutok
tanácsot adjon, mire bólinthatok
s ha ki akarnék futni a világból
fusson velem a másik oldalon
hogy a sarkon lihegve egymás nyakába boruljunk

(nk)

Forrás: szerző FB-oldala