Olvasom, hogy számtalan hely van világrészünkben, ahol a falusiak az erdőn keresztben vitt létra meséjével csúfolják a szomszéd falut. A képtelennek tűnő vád – amely a szomszéd falu ős butaságát van hivatva kifejezni – még ma is haragot ébreszt, bosszúra sarkall. Így modern verekedések keletkeznek, súlyos testi sértéssel, sőt néha gyilkossággal. Mint tudjuk, az oktalan falusiaknak egy létrát kellett a mese szerint átvinniük az erdőn. De nem volt annyi eszük, hogy hosszában és élire tartsák. Ezért baltát is vittek magukkal és létrájuk cipelése közben kivágták az útjukba eső fákat.
A mesében egyes kutatók fallikus jelképet gyanítottak. Egyébként a lélekbúvárok hasonló magyarázattal álltak volna elő, ha az oktalan falusiak bármi egyebet cipelnek. Fallikus jelképet gyaníthattak volna a fejszében is, de ez valószínűleg fölösleges volt az elmélet szempontjából. Mégsem rukkolhattak elő a lélekbúvárok avval, hogy az oktalan falusiak egyszerre több fallosszal rendelkeztek, ezért nem föltételeztek róluk még efféle vágyálmot sem.
Mégis – kérdezi az egyik cikkíró – mi a magyarázata a csúfondáros mesének? Miért tartja magát megrögzötten ott is, ahol a népmese lényegében kipusztult? Főként pedig hogyan kavarhatja föl televíziónéző, újságolvasó és gépkocsin utazó modern falusiak nyugalmát?
Egy sértés természetesen alapvetően a sértő szándékon múlik. Ha valakit láthatóan sértő szándékkal neveznek bölcsnek, derekasnak vagy akár portugálnak, az illetőben föltárnád a harag. Más a portugál nemzethez való tartozás mint tény, és más mint sértés. Ilyesmiért az is megtorláshoz folyamodik, aki egyébként portugálnak érzi magát.
A keresztben vitt létra históriáját nyilván nem mesének mondják, hanem sértésnek. És ehhez járul az állítás látszólagos képtelensége is. De valóban képtelenség-e, hogy a falusiak létrát vittek a fák közt keresztben? És itt jön a meglepő válasz. A falusiak valóban cipelték a létrát! Nem butaságból, hanem parancsra. Ugyanis az erdők hűbéri kitermeléséhez, az akkori vadgazdálkodáshoz és úri cserkészéshez utakra volt szükség. Az utak szélességét központilag állapították meg és ennek megfelelő létra alakú fa alkotmányt adtak az erdészeknek. Az erdészek viszont jobbágyokat rendeltek ki a létra cipelésére, úgyszintén velük döntették le a fát, amely a mérték szerint az utat elkeskenyítette.
Sem a létravivők, sem az erdővel nem rendelkező szerencsésebb falvak nem tudhatták a művelet igazi okát. Ezért az számukra vagy szégyenletes volt, vagy nevetséges oktalanság. Az erdei utak rendezésében a rejtelmes hatalom nyilvánult meg és nyilván nem méltatta a jobbágyot arra, hogy íróasztal melletti ötleteibe beavassa. Talán maguk az erdészek sem ismerték a cipekedés célját. Nincs kizárva, hogy az ostoba falusiakról szóló mese tőlük származott, és első ízben ők híresztelték, mert a cipekedőkre és favágókra ruházták saját tájékozatlanságukat. Nem az ostoba íróasztalnokoké volt a felelősség, hanem azoké, akik muszájból részt vettek a szertartásban

A mese forrása a hatalom titoktartó cinizmusa és a paraszt kiszolgáltatottsága. Miért viszitek a létrát? Mert ostobák vagytok! Ha eszetek volna, erdész vagy annál is több lehetne belőletek. Olyan aki nem viszi a létrát, hanem cipelteti és mesét mond hozzá.
A hűbéri skriblerek és főnökeik talán csak messziről láttak erdőt. Utat akartak vágatni uraiknak, akik nem gyanították, hogy vadászataik főútján előzőleg létrát cipeltek előttük.
– Meg vagyunk elégedve hű jobbágyaink áttörésével – halljuk a távolból a grófi, hercegi és a legfelsőbb, királyi szavakat. Így lépett szövetségre a létra, az erőszakolt rend és az oktalanság.
Megható, hogy az oktalanságot a paraszt vállalta. Míg a rend a király érdeme volt.
De hová lett kézen-közön a keresztben cipelt létra? Nem korhadt el, vagy nem aprították tűzre: ott dönti a fát a mesében. A szomszéd falusiak számon tartják, hogy miként mentek hajdanában az erdőn át a bolondok. A létra foszforeszkál ma is az anekdotában. Úgy látszik, vannak mesék, ahol nem a szegénység győz, hanem szegénységet haragít eltorzult igazságával.

Megjelent A Hét III. évfolyama 31. számában, 1972. augusztus 4-én.

Forrás: ujhet.com