Csak pillantásodba kell fogadnod
a napra kitett csíkos nyugágyat,
árnyékban a kockásra font vesszőasztalt
s rajta a kancsóban gyöngyöző üdítőt,
csak arcodat a bíborló rózsa
kelyhébe kell temetned
s hajnalonta mezitláb taposnod a harmatot
a katángkórós kertben –
mint gyermek bohócot,
tárt szárnyú libát képzelni
a tovaúszó felhőkbe
s óraszám bámulni boly mellé térdelve
a hangyák ténykedését –
csak pillanatra ki kell bontanod
ősz hajad a szénaillatnak
s máris besurran udvarodra,
szemhéjad, bőröd alá
ez a soha vissza nem térő nyár.
Persze tudod: a bíbor és narancs lehervad,
persze sejted: valahol készül már a fehér,
a szürke, falak között kísértő fekete-
homály, retesz és rács vár rád,
de egyet még megtehetsz:
ne gondolj rá!

Forrás: szerző FB-oldala