Nagy szavak pihegtek a plakáton,
S elhúzott fölöttünk a pillanat.
Vagonba gyömöszölt az indulat,
S a szülőföld még halványan átfon.

Örök tél végtelenje átölelt,
Másé lett a győzelem, s most visznek
Robotolni, egy újabb eszmének,
Nem biztos, hogy megérjük a reggelt.

Bátrabbak megszöktek, hit vezette,
Álmot láttak, s egy ősz öregember
Imát mormolt, áradt, mint a tenger,
S a túlélés titkát elmesélte.

Azt a vizet igyad, amit a ló,
Ott ágyazz, ahol a kutya alszik.
Férges gyümölcsöt egyél, nem fajzik,
Ha a gombán rovar ül, az a jó.

Sok zöldségtől értelmed is megnő,
Hol a kígyó alszik, ott a házad.
Madárfészek alá ásd a kutad,
Tyúkokkal feküdj, nap az ébresztő.

Naponta úszd át a folyót, többször,
Eget nézve tisztul gondolatod.
Hegyekből visszhangzik majd a dalod,
Túl nagy vágy, összetör a sok gyönyör.

Hallgass, hadd beszéljen a természet,
Uralkodjon a csend a lelkedben.
Menekülj, az erőd nem hagy cserben,
Ha elkapnak, kegyetlen a végzet.

Néha együtt, máskor külön-külön,
Mi a szökevények, hazaértünk.
És szenvedés lett itthon a bérünk,
Megváltozott kép a címerünkön.

Kiket vagonba zárt a félelem,
Elszenesedtek egy bánya mélyén.
Fagyott lelkük a jéghegyek szélén,
Naplemente így lett véres verem.

(Nagydobrony, 2004. március 21.)

1. Mihály Matekovits:
   2022. augusztus 12. 15:27

   Nagyon tetszik! M