mikor félúton,
izzadt reggel,
magadat bütykölöd össze
izzó szeggel,
próbálsz álomból
testedbe visszatérni,
valódat valósan
valahogy bemérni –
mikor süket tered
egy hús-embert keres,
fület és szemet,
mi faladon átles,
de csak huzat
s a padló rése felel –
mikor az egyszerű is dönt
s agyad leharcolt pályasík,
nem a szimpla csönd,
elméd némasága sír-
csak mikor felejted nyelved,
s az óceán szeme rád csorog,
alga leszel vagy lepényhal,
benned egy álvilág ácsorog.

Forrás: szerző FB-oldala