Alászállva egy levél aggódik értem,
a magasra nőtt kardvirág vigyáz reám.
Gyűlöletük gyászát soha meg nem értem.
Toktermésük erényöv a Nyár derekán.

Eget karcoló kondenzcsík bűvöletét
félem, a szétszabdalt jövőt nem áhítom.
Semmiért a lelked üdvét veszejtenéd? –
– A pillanat jogáért magam ámítom.

A magány? Kerekedő barna szemeit
villantja rám augusztusi hajnalokon.
Elfüstöl egy kenderkóc fáklya. Neszeit
komor csillagok alatt értem. Van okom

feltételezni: lelkem égetett agyag,
penderülve meztelen déli napfénybe,
repedek, s a lét vize bennem elapad.
Ősrobbanok új titkok felé: Reménybe.

2022. augusztus 11.