AZ ÜGYELŐ JOBB KEZE

Bánóczi László, a sajnálatosan elhallgatott Thália-társaság volt rendezője beszélte el egy író-társaságban, ahol a Thália emlékeit elevenítették fel. Annak idején a Thália több vidéki turnét rendezett. Többek között lement Egerbe is, ahol a Reményt, a Vadkacsát és a Magdolnát játszotta a társaság. Mindhárom előadásnak nagy sikere volt, és az egri intellectuelek rábírták őket, hogy még egy estére maradjanak ott. Az egri nők modern utódai a Nórát szerették volna a Thália előadásában látni, ők tehát elhatározták, hogy másnap eljátsszák a Nórát. Délelőtt tűzzel-vassal próbáltak is a hónapok óta nem játszott darabból. Forgács Rózsi játszotta Nórát, Tihanyi pedig Rankot. A próba ment, ahogy ment, este pedig Bánóczy ült be a súgólyukba. A második felvonás híres jelenetében, mikor Ranknak be kell jönnie elbúcsúzni, hirtelen némi zavar állott elő. Az ügyelőnek ugyanis csengetnie kell annak jelzéséül, hogy Rank csenget az előszobában. Rank azonban nem jött be a színpadra, hanem a kulissza mögött a földön hempergett a kacagástól. Az ügyelő tudniillik roppant izgatott volt. A bal kezében tartotta a darabot, a jobb kezében pedig a csengőt. A könyvből szívdobogva figyelte, mikor kell csengetni, de az izgatottságtól úgy reszketett a jobbkeze, hogy a csengő állandóan csengett, és a szegény ügyelő jobb keze tényleg nem tudta, mit csinál a bal. A csengő a reszketéstől folyton csengett, mire az ügyelő végül dühösen szólt rá a saját jobbkezére: — Pszt!

Színházi Hét, 1911/11.