Nagydolgára gyalog megy az ember, ami alól – a népi szólás szerint – még a király sem kivétel. Kolozsvári diákotthonunkban mintegy ötven évvel ezelőtt fölösleges is lett volna rákérdezni egyik szobatársunkra, hogy hová mész, Tamás, hiszen jól mutatták ezt a szándékot az akkurátus módon kivitelezett előkészületek. Minthogy ott és akkor, a helyi viszonyoknak megfelelően, ki-ki a saját maga által szállított anyagból „dolgozott” csendes magányában, vagyis a szobában kezdődött a faszolás.
Szóval a nyolcágyas szobában mint valami tekercselőműhelyben készülődik társunk, aki tudja, hogy oda belépve minden reményt fel kell adnia. Papírbőség ugyan volt még akkor tájt térségünkben, de az ember szocialista kereskedelmi egységeinkben kíméletesnek nemigen mondható papírt vásárolhatott csak bizonyos testrészeinek tisztogatására. Méterben mérhető papírszalag tehát a kezében vagy zsebében, nem ritkán a szürkés-szálkás anyag egy része még uszályt is formál utána, amint a hosszú folyosó közepe táján kialakított „blokk” felé tart, s közben bizonyára gondolkozik, az öt-hat fülke közül vajon mely helyszín leend valamelyest elviselhető?
Hogy mekkora lehetett Barátunkban az undor ilyen alkalmakkor, nem hangoztatta, de napi szükségletei végzésére menet, íme, nyilvánvalóvá tette mindahányszor. Sejtem viszont azt is, akkori közállapotaink válthatták ki az ifjúban ezt a, végső soron egzisztenciális érzést. Lehetett hát annak relevanciája, hogy irodalmi művek (Örkény, Páskándi) helyszínévé lépett elő az illemhely.
Világunk abszurditásait általában érzékeltük valamiként, s ha ennek kimondásával találkoztunk olvasmányainkban vagy a színpadon, például diákszínjátszók előadásain, azért bizony lelkesedni tudtunk. Az undorban kifejeződő életérzés sokféle tisztátlan és tisztátalan ügy iránt tett érzékennyé, no meg a szabadság igényét erősítette egy fenyegető és zárt társadalmi rendszer szorításában. A fennállóval szembeni lázadást pedig akkor ugye – egyebek mellett – a farmernadrág, a hosszú haj és a szakállviselet jelentette…
Nem csoda, hogy aztán hősünk mint novellista az 1980-as évektől írásaiban is kifejezésre juttatott egy erős elhatározást, amit egyik fiatal értelmiségi szereplőjével ki is mondatott: „Tisztáznod kell, hogy milyen az a kor, amelyikben élsz.” (Találkozás M.-ben) Írásai tanúsága szerint nyomasztó volt, s ilyen ma is. Nem oldódik tehát a szorongás. „Mondd meg, hogyan félsz, megmondom, honnan jössz!” (Torokcsavar)
Számos döntésen és választáson van túl Barátunk, de azt gondolom, a mai világállapotot tekintve sem kerülheti el az undort mint életérzést. Mondhatnám, máig egy kegyetlen próza jegyében alkot.
Isten éltessen, kedves Gergely Tamás!
Kézdivásárhely, 2022. augusztus 19.