Uram, itt téblábolok nemléted előtt,
kérve kérlek téged hallgass meg engem.
Ahogy semmiségeket okád a minden,
ahogy a mindenség falába belenőtt

a létünk, mert esendőségünk kell nekünk,
hogy a mítoszokból átégő valóság
perzseljen meg. Már tudom, miért csalókák
ábrándjaink, kínozva gyermeki lelkük.

Viseld el könyörgésünk, mi is eltűrjük
vakok, némák, bénák, süketek fájdalmát.
És, kérlek, fordítsd meg az idő múlását,
ne égesd hamuvá házuk, kertjük, csűrjük.

Méhviaszként olvadnak peremei a
létezésnek. Az akarat hullámai
vadul átcsapnak a szabadság drámai
falaink. Minden szó tudatalattija

lázas áhítat. Minden a miénk, nincs már
ismeretlen. Kitöltik az űrt ragacsos
sóhajaink, úgy szállnak feléd, takaros
bűvöletben. A szavak kincsestára már

üres. Holttá válóval beszél az ember
így. Hallgass meg, s vedd le rólunk ólomsúlyú
átkaid. Rémiszt minket a nagyvonalú
ránk zsugorodott világ. És a gazember

tévedések hatalmával visszavonja
értelmét e létnek a lobogó máglya.
Az örök könnyfüggönyön át a mágia:
a világ minden része, minden atomja

hívők ordításába fullad. Merül már
bárkánk a világmindenségbe. Gyűrűzik
a szégyen füstje. Benne fuldoklók betűzik
az Írást. Hamvadó imám még körülzár?

Lelkes lelketlen csőcselék diadala
tobzódik. Vagyunk a semmi, üres fohász?
Belülről még az önbecsülés karmolász.
Ostoba!- villan rám Mária mosolya.

Én, vétkes Ember, már magamra ismerek,
az ég égő deszkái, ím, beszakadtak,
ettől érzem magam igazán szabadnak.
A nemlétbe visszahullunk. Hinni merek.

2022. augusztus 20.

*

Megtanulni még járni sem lehet csak úgy,
gyakorolni kell, érzelmek hullámzanak
a járni tanuló gyerekben, s imígy-amúgy
ösztönös tudással csontokat rántanak

össze az izmok. Megszüli az akarat
a mozdulatot. Benne rendszer rejtezik,
ahogy a következőbe tovahalad
az első lépés felé, s a cél felsejlik:

 

leküzdeni a gravitáció átkát.
Új értéket teremt a megtanult mozgás.
Le nem rombolja a személyesség gátját
az állandó akarás: kötés és oldás.

És ráébred a létezés tudatáraa gyermek.
Még nem beszél, de két lábon jár.
Elesése ébredő tudata ára.
Hite még nincs, hozzá nem értő ő, kontár

a lélek dolgában, de küzd, tehát akar.
Még nem fedezheti fel az érte hozott
áldozatot, és állati önzés takar
ködbe előle Istent, még az átkozott

állati kapzsiság börtönében járkál.
A gyerek naivan élni akar csupán.
Ha szeretet ébred, hamarabb a vártnál,
önzetlen ölelésre lendül a két kar.

Íme az ember! Most születik, kilép a
Fénybe. Törvény s bűn közt őrlődik még soká,
még belegázol lelkekbe, azokéba,
kik őt szeretik, míg a „jót tenni” okká

nem válik benne. Önsajnálat vezérli.
Tárgyaktól függ és vad félelmei vannak,
idejét züllött jelszavakra fecsérli.
Tanácsra alig figyel. Ára lesz annak!

Nincs más kiút, csak a végtelen tanulás.
A tapintáson túl illat, íz, hang és kép
bűvölete. Fájdalmas átalakulás
varázsa. S a kíváncsiság: vajon miképp

kötődik mindez egybe? Isten szerelme
ad rá vigaszt: kiút csak fölfelé vezet.
Gyerekjáték. Járni megtanult. Felette
büszke. Mert kezdi érteni a Lényeget.

2022. augusztus 21.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ