Egész életemben lázadó voltam, olyan, akit a műveltek önsorsrontónak, a többiek pedig pimasz gazembernek neveznek, és olyan mondatokkal, hogy „mégiscsak az apád”, a világból is ki lehet kergetni ma is. Hűség és hűtlenség másként szerelődött belém, s ezen most, az emberélet útjának felén, kár lenne panaszkodni már.
Magyarország azonban más. Nem az, amelyik Hegyeshalomtól Biharkeresztesig és más földrajzi intervallumok között terjed, nem is a „nagy”, ha ezt valamilyen történelmi futballmérkőzés könnyei között ordítjuk. Hanem az a szellemi Magyarország, Lesznai Anna és Ady, József Attila és Csontváry, Mednyánszky és Nemes Nagy, Domonkos István és Huncik Péter, Tóth Krisztina és Vojnich Erzsébet Magyarországa, az, amelyikben nevelkedtem és amelyikbe próbáltam belenőni, az, ahol csigabú fogadja az embert és magasiskola, ahol az emlékiratok könyvét írja és a Macskafogón nevet, ahol minden történt, ami történik még, de másképp. Szóval, ha erről a Magyarországról van szó, ahol a Fuharosok meg A csodálatos mandarin született, ahol Péterfy Bori énekel és Für Anikó játszik, akkor igen, akkor lehetek hűséges és visszafogottan könnyes szemű. Akkor kimegyek a térre, és megállok valamelyik külön zugban, ha egyáltalán van olyan, és elgondolom, hogy mennyi igazi művész és bátor ember élt ezen az én Magyarországomon, emberek, akik nem vették be a maszlagot, sőt, kiköpték, akik életük tervét és muszáját, a művészetet űzték, mert ez volt az, ami izgatta őket, amitől nem tudtak aludni, akik nem a pozíciókat vadászták és nem játszották a lázadót a fotelekben, hanem azok voltak valóban, szellemileg, mert az az egyetlen igazi lázadás.
Elképzelek egy olyan teret, ahol összegyűlünk mindannyian, akiket felsoroltam és akiket felsorolhatnék, egymásba karolunk, és felrepülünk az égbe. Mert az igazi Magyarország ott van: nem abban a magasban, ahonnan Illyés lenézett egy szétszakított térképre, hanem abban, ahonnan Radnóti lenézett egy forró tájra, amelytől nincs elszakadás. Ilyenkor tudunk együtt lenni; aztán a varázsszőnyeg visszarepít oda, ahol élünk. Akkor egymásra nézünk, bólintunk, és szétszéledünk.
Ennyi az ünnep.

Forrás: szerző FB-oldala