az érthetetlen élet balladája

én hallgatok csak hullik az eső
előre unom ezt a balladát
a szívemen a sok tüske kinő
és sok új virág nyílik nadehát
mért nem lehet az egész egyszerű
mért foltozom folyton az életem
míg erdő gyúl ki tövig ég a fű
és torkát köszörüli énekem

úgy irigyellek kedves Faludy
neked tán soha nem lett volna gond
az élet egyenes vagy tán sunyi
mindig csak élet úgyhogy ott a pont
de messziről tán minden fű olyan
míg belül félelem és förtelem
és boldogság és hol mikor hogyan
és felhorgad megint az énekem

a szívemből egy tőr mutat ki mindig
és ez a tőr oly ikrás mint a méz
a folyó fellódul megint a hídig
és mit akar megint megáll az ész
a nincs tovább-ban ott van a tovább
bársonyos árnyék csüng a fényeken
emlegetheted az Isten lovát
a szégyenemben ott az énekem

herceg! mindig csak zúg a kisbetű
bilincs rocog a talmi tényeken
az ablakon besüt egy kis derű
és világol megint az énekem

Forrás: szerző íFB-s írói oldala