A Der Spiegel tudósítása szerint az elmúlt hetekben Spanyolországban ismét fellángolt a vita akörül, hogy ki ölte meg a XX. század legjelentősebb spanyol költőjét, Federico García Lorcát.

Ismeretes, hogy 36 évvel ezelőtt, 1936. augusztus 17-én, egy hónappal a spanyol polgárháború kitörése után Granadában, barátjának a házában fogták el a harminchét éves Federico García Lorcát, s a költő Viznar falu mellett vesztette életét a kivégzőosztag golyójától. Holttestét és egy másik kivégzett férfi tetemét valahol a falu környékén temették el. Mint ahogy ismeretlen maradt a sírhely, éppúgy nem tudni azonban, hogy ki volt a nagy költő gyilkosa.

Lorca barátai úgy tudják, hogy vagy a fasiszták, vagy a Guardia Civil, a polgári gárda tagjai végeztek vele. Spanyolországban sokáig nem lehetett ilyesmiről nyíltan beszélni, mert egy évtizedig nem is volt szabad kiejteni Lorca nevét. Természetesen művei sem jelenhettek meg és drámáit sem játszhatták. Amikor a polgárháború győztesei rádöbbentek, hogy Lorcát nem lehet agyonhallgatni, különféle történeteket eszeltek ki haláláról. Először azt állították, hogy egy féltékeny férj végzett vele. 1948-ban az ABC című jobboldali katolikus monarchista lap azt állította, hogy Lorcát ismeretlenek tették el láb alól, 1960-ban pedig, hat évvel azután, hogy Spanyolországban végre mégis megjelentek Lorca összegyűjtött művei, a Falanga lapja, az Arriba kieszelte, hogy a költőt egy rablóbanda ölte meg.

A fegyvertársak cinkossága azonban már felbomlott, s az újabb hatalmi harcban az elmúlt években késhegyre menő küzdelem kezdődött a falangisták és a katolikusok között. A katolikus ifjúsági szervezet, a Ceda, a polgárháborúban a falangisták oldalán harcolt, és a Ceda-harcosok csak annyiban különböztek a fasisztáktól, hogy nem kék, hanem zöld inget hordtak és csak vállmagasságba emelték karjukat üdvözléskor, s nem úgy, mint a fasiszták, akik magasba lendítették a karjukat. Ma azonban az egyház őszintén bevallja, hogy „a testvérháború idején nem szolgáltuk a béke ügyét”.

A falangisták számára a katolicizmus ugyanaz volt, mint Hitler számára az árja vér – állítja Hugh Thomas brit történész a spanyol polgárháborúról szóló könyvében. A falangista múlt azonban a legtöbb spanyol katolikus számára „olyan bűn, amit le kell mosni” – ahogy Ramón Echarren madridi püspök állítja. Nemrég aztán végleg kenyértörésre került sor a klerikálisok és a falangisták között. Kölcsönös vádaskodások hangzottak el a falangisták és a katolikusok lapjai között, a felek egymásra hárították a felelősséget a gyilkosságért. Az egyik granadai katolikus újság beismerte, hogy Lorcát a katolikus ifjúsági szervezet tagjai tartóztatták le, de átadták Granada falangista kormányzójának.

Talán nemsokára kiderül, hogyan is ölték meg a nagy spanyol költőt. Lorca barátja ugyanis, akinek a házában a költőt letartóztatták, bejelentette, hogy közzéteszi a teljes igazságot. Ugyanakkor jelentkezett Ruíz Alonso, jobboldali katolikus is, aki bevallotta, hogy annak idején foglyul ejtette a költőt, és közölte, könyvet ír az ügyről.

Megjelent A Hét III. évfolyama 33. számában, 1972. augusztus 18-án.
Forrás:  újhet.com

Frederico García Lorca: HISPÁNIA, HISPÁNIA

Két napja így zuhog s hogy ablakom nyitom,
Páris tetői fénylenek
felhő telepszik asztalomra
s arcomra nedves fény pereg.
Házak fölött, de mélyben állok mégis itt,
rámsír az esővert korom,
s szégyenkezem e lomha sártól
s hírektől mocskos alkonyon.
Ó suhogó, feketeszárnyu háború,
szomszédból szálló rémület!
nem vetnek már, nem is aratnak
és nincsen ott többé szüret.
Madárfió se szól, az égből nap se tűz,
anyáknak sincsen már fia,
csupán véres folyóid futnak
tajtékosan, Hispánia!
De jönnek új hadak, ha kell a semmiből,
akár a vad forgószelek
sebzett földekről és a bányák
mélyéről induló sereg.
Népek kiáltják sorsodat, szabadság!
ma délután is érted szállt az ének;
nehéz szavakkal harcod énekelték
az ázottarcu párisi szegények.
1937

Radnóti Miklós fordítása