A bohóc dala

Bukfencet hiába vártok,
kézenállást nem csinálok.
Igazmondó kártya helyett
idedobom a szívemet.
S lám a szívem, mint a medve,
táncot cammog serénykedve,
meghajlik és pukkedlizik,
örül, hogyha táncba viszik.
Hogyne lenne benne virtus,
ritka most az ingyencirkusz,
hogyne lenne benne virtus,
ritka most az ingyencirkusz…

Kopott sapkát a fejemre,
görbebotot a kezembe –
fegyvert nálam ne keress:
a tarisznyám színüres!
Most vígadjon, aki gyáva,
ajtó-ablak be van zárva.
Álarcom sarokba vágom,
bús táncomat sírva járom…


Szőttes pirossal,
feketével

A dolgok fáit szél tépázza,
felriad a sok gond-madár.
A lovak összebújnak fázva,
ki tudja, meddig tart a nyár?

Ki tudja, meddig tart az élet?
Ránk esteledhet hirtelen.
Irgalmat senki nem remélhet,
így hát szívedben rend legyen.

A béke olyan, mint a szélcsend,
csak a hiánya mar sebet.
Fuldoklom álmok tengerében
és minden napom rettenet.

Allhatsz-e kábán, mint az állat,
várva a bűvölő csodát,
ha a halál közöttünk vágtat,
emberszította tűzön át?

Hiába a csönd és az áldás:
a föld forró és egyre forr.
Agyad megbontja egy kiáltás,
véred felissza a pokol.

Bársonyos mezők mosolyáért
ki nyitja fel az ereit?
Ki lesz, ki fegyvert dalra csábít,
ha már az átok nem segít?

Csikorogjanak csigolyáid,
úgy szorítsd, bajtárs, a kezem.
Hitünk kemény lesz, mint a gránit,
óvjuk a jót szerelmesen.

Tájoló

Az ősz elfáradt. Felzokog.
Köd lüktet lázas homlokán.
Szívén sietnek kis konok
fények a csillagok után.

Az ősz zene: makkperdülés,
a tölgyfán száraz ág dohog.
A szikkadt szél akár a kés
szeleteli a tegnapot.

Maroknyi csend, aztán vihar.
Világot rázó indulat.
Az ősz megvált és betakar,
felglóriáz majd elsirat.


Gondban

Napsugárral hímzik a sorsom:
reggel madár,
délben kötél,
este hétsingnyi szemfedél,
ha árnyék lép rá, elszakad.

Behintem hajnallal magam:
nem bujdokolhat
szüntelen
a lelke rejtelmeiben
kinek
hazányi gondja van.

Rövidfilm

Az anyaföld
rongyokba rejti
csonka testét,
felsebzett,
hólyagos tenyérrel
napfényt koldul
a pirkadattól.

Elfordulsz,
lesunyod fejed,
titkon,
a túlsó partra gondolsz
és áldást osztol
ömagadnak.

Forrás: A bohóc dala. Versek. INTERMIX KIADÓ, UNGVÁR – BUDAPEST, 2003