Faluvégi Anna: valahol
hová tartozom
magam sem tudom
csak ülök s bámulom
messziről a sorsom
voltam valahol
s most
a zöld árnyak
ezüstté fagyott
otthonában vagyok
messze van a világ
önmagamhoz is
távol vagyok
tátogok
mint a hal
pedig szólok
de a víz
elnyeli