AZ ADY ÉS KAFKA közötti egyezéseket kutatván olvastam el újra Gustav Janouch Kafkáról szóló emlékezéseit. Második olvasásra a könyv immár nem csupán tárgya, de szerzője okán is emlékezetes maradt számomra. A könyv fülszövegéből értesültem arról, hogy a Gondolatnál, még tavaly, egy másik Janouch-könyv is megjelent – A nevető bíró címmel –, amely Hasekről szól. Baráti szívességek gyors sorozata útján a könyvecske birtokomba került. Sok újat tudtam meg a mindnyájunk számára oly vonzó Hősökről, akinek csehül immár jelentőségéhez méltóan nagy irodalma van, amiből azonban jómagam igen keveset ismerek. Sőt Hasek életművéből is, a Svejken kívül, összesen egy, bratislavai kiadású humoreszk-gyűjteményt olvastam (Rózsaszín villám). Pedig Hasek – éppen mert oly hangsúlyozottan a Habsburg-monarchia bomlástüneteinek sajátos krónikása – különösen érdekel bennünket. Érdekes egyezésekre, bukkanhatnánk a Karinthy- és a Hasek-életmű összehasonlító elemzésével. Az is jellemző, ahogyan Kafka fölfigyelt Hasek szatírájának arra a vonására, mely a monarchiának abszurd jellegét ostorozta. Az összefüggések újabb láncolata körvonalazódik.

JANOUCH RÉSZLETESEN leírja könyvében Hasek egyik hírhedt „stiklijének” történetét, amikor is 1911-ben megalapította a Törvényes Keretek Közötti Mérsékelt Haladás Pártját, amelynek egyetlen jelöltje nyilván Jaroslav Hasek volt, egyetlen programpontja pedig a Kravin nevű vendéglő forgalmának növelése. Az ügy nagy port vert fel egész Prágában, mert a vendéglőben rendszeres választási gyűléseket tartottak, ahol Hasek sziporkázó választási beszédeiben kigúnyolta a monarchia látszatdemokráciáját, szemfényvesztő választási rendszerét. „A gyűlések részvevői – írja Janouch – nevettek, a hivatásos politikusok pedig kínosan hallgattak. A Zvefina vendéglő bugyborékolt, mint egy rotyogó levesesfazék. De azzal a vicc-levessel, amit Hasek itt főzött, az akkori cseh politikai pártok nem égették meg magukat. Legközelebbi cimboráin és Zvefina úron kívül senki sem szavazott Hasekre. A Törvényes Keretek Közötti Mérsékelt Haladás Pártja azonban tovább élt. Csak évek múlva oszlott fel (…) Michal Marei, az akkoriban népszerű anarchista költő és riporter elnöklete alatt.“

NOS, MICHAL MARES, mint Janouch könyvéből kiderül, Hasek jóbarátja volt. De nemcsak Haseké, hanem Kafkáé is. Kafka egyidejű vonzódásában a cseh anarchista mozgalmak iránt Mares is közrejátszott. Wagenbach Kafka ifjúkori életrajzának függelékében közli Marés kéziratos emlékezéseit, amelyekből kiderül, hogy Hasek pártja tulajdonképpen az anarchisták fedőszerve volt. Vajon tudott-e erről Hasek? Bizonyára igen, de különös bohémségében, amellyel a nyomorító külvilág ellen védekezett, ő akkor már rég – amint azt Janouch könyvéből megtudhatjuk – kutyakereskedői engedély megszerzésén törte a fejét, amelyet azután a cs. és kir. kerületi kapitányság 1911. december 11-én 95058 szám alatt engedélyezett. Mares viszont leírja, hogyan vitte magával Kafkát a prágai Balkán-kabaréba, ahol 1910-ben Hasek lépett fel, s hogy Kafkának mennyire tetszett az a dalocska, amit Haiek írt és adott elő, s amelynek refrénje úgy szólt, hogy Solferinónál több vér folyt, mint bor. Marei arra is emlékszik, hogy Kafka egyszer végighallgatta a „pártalapító“ Hasek egyik választási beszédét, amely így kezdődött: „Tisztelettel bemutatkozom önöknek, mint képviselőjelölt, és röviden és egyenesen kimondom: köztudott, hogy a képviselők napidíja 10 arany – ami csinos kis összeg. Minek is tagadjam, a legfőképpen ez érdekel engem, s úgy vélem, hogy ez igen helyénvaló. Napi 10 aranyat nem tudok megkeresni írói és újságírói munkámmal, hacsak mellékesen nem csapok föl rendőrspiclinek. Tíz arany! Ha megválasztanak, bizonyosak lehetnek benne, hogy ezt az összeget párthíveimmel és választóimmal együtt fogom elkölteni.“ És így tovább, eléggé hosszan, tisztára Svejk modorában, a naivság álarca mögött kimondott igazsággal, rejtett szomorúsággal, oly fájdalmakkal, amit már nevetés nélkül nem lehet elviselni. „És Kafka – írja egykori barátja –, ez a magába süppedt és csak ritkán és szemérmesen mosolygó ember, szívből nevetett, soha máskor nem láttam nevetni. Másnap azután kuncogva mesélte el az egészet az Edison Kávéházban Franz Werfelnek, majd azután barátjának, Max Brodnak is.“

A TÉNY AZONBAN, hogy Hasek megnevettette Kafkát, az irodalomtörténeti anekdotán túl, egyéb, mélyebb összefüggésekre, rokonságokra is utal. Szerteindázóbbakra is, melyek azután nálunkfelé is virágot hajtottak. Talán érdemes lesz még visszatérni erre.

Megjelent A Hét III. évfolyama 34. számában, 1972. augusztus 25-én.
Forrás: ujhet.com