Petőfi Sándornak és Parti Nagy Lajosnak

Itt van az ősz. Itt van.
Újra szép, mint mindig, énekem.
Isten int, és én eléje
teszem le az életem.

Kimegyek a dombtetőre,
onnan nézek szerteszét:
vajon mire tenné fel, ha
lenne, az ő életét?

Amire én feltettem, azt
magam tartom össze s szét,
magam félek, magam sírok,
magam mondom, hogy elég.

Magam rejtem el, és most már
csak rejtőzve verselek.
Itt van az ősz, és azt mondom:
vallottam már eleget.

Aki itt volt, már máshol van,
közvetlen az ég alatt,
elszállnak mellette szépen,
s nevetnek a madarak.

De ő ezzel nem törődik,
él, ahogy tud, és repül,
ahogy lehet s ahogy képes
madárul és emberül.

Forrás: szerző FB-oldala