Kőrösi Csoma Sándor (Csomakőrös, 1784, március 27. – Dardzsiling, 1842. április 11.) nyelvtudós, a tibetológia megalapítója, a magyar őshaza kutatója, ráérzett arra, hogy érdemes Nepálba, majd az ujgurok földjére utazni, de a korai halála ettől megfosztotta. Nepál akkor sajnos zárt terület volt, senki se utazhatott be.
Michael Opitz hívta fel a világ figyelmet arra, hogy Nepál középső-nyugati részében élnek magarok. Molnár Auguszta a nők helyzetéről, a Banyan dombvidéken élőkről John T. Hitchcock, a szertartásaikról David. E. Watters, és kultúrájukról Gary Spehperd írtak. A magyar kutatók közül elsőnek Wojnarovich Elek, majd Fekete Ferenc, Kiszely István, Lovass Ferenc, Boda Sarolta, Kunckel Béla és Csáji László Koppány jártak közöttük és írtak róluk. A magyar TV is járt e vidéken, filmet is készített.
Dor Bahadur Bista antropológus a People of Nepal könyvében bőven ír az itteni magarokról. Szerinte egy területet a folyamatosan ott élő népekről neveznek el, és Magaran a magarok földje, már több ezer éves ittlétükről tanúskodik. Szerinte minden egyes fennmaradt fonalon végig kell menjenek a kutatások. Különös néptörzs, amely földműveléssel és állattartással foglalkozik, középkori eszközökkel próbál meghódítani minden termékeny területet a Himalája 2000-4000 m magas részein. A nepáli magaroknak hét nagy törzse van- akárcsak a Kárpát-medence magyarjainak- ezek neve: Alek, Buda, Garti, Tapa, Roka, Rana, Pund. Ezek mellett kisebb törzsek is ismertek, mint a Kám és a Kan. Az itt élők három magar nyelvet beszélnek: a Magar-Kura, a Kan-Kura és a Kaike, azaz az Istenek nyelve. Az írásuk nem más, mint az Akaika rovásjelek, vagy szótagírás, amely a Székely és az Indus-völgyi rovásírás régies alakja. Többféle írásuk alakult ki – vagy őriztek meg-, a nagyon régi írásokat sajnos a sámán papok sem ismerik, ezek többnyire 10 ezer éves kővésetek. Ezeken lévő érintetlen írások még megfejtésre várnak. Földbe temetkeznek, kopjafát faragnak és állítanak az elhunytaknak, ezeken a napkerék található. Sirató énekeik pentaton dallamúak. Táncuk a Szoroti, italuk pedig a Tang. A magar-törzsek elsőként jöttek a mai Nepál területére. M. S. Thapa kultúrtörténész szerint Közép-Ázsiából, a kínai határvidékről vándoroltak ide. Harsha Bahadur Buda történész szerint a magarok Kasmírból jöttek, Kus népeként, most is nagy a fizikai hasonlóság az itteni magarok és a kasmírok között. Khada J. Baral szerint a Tibeti platóról, és Mongóliából érkeztek a magarok, akik évezredek óta laknak itt, és 1840-ig királyságuk volt, majd a különféle okok miatt meggyengült nepáli királyságból jött létre, egységes akarattal a soknemzetiségű Nepál. Több kutató szerint a magarok Közép-Ázsiábóll érkeztek a mai szálláshelyükre, nyugat felöl megkerülve a Tibeti hegységet. A hzsiugnu törzsszövetség egyik fontos tagjaként érkeztek Usbang környékére. Tek Bahadur Thapa szerint is a nepáli magarok ősidők óta a Himalája magas hegységében élnek 1,3-1,6 millióan vannak jelenleg. A magarok uralmát és királyságát a Csetnikek és a Brámiak törték meg. A hódítók, először a sámán papokat végezték ki, hogy ezáltal a mesemondó, regélő, írástudó, áldozati-szertartást, esketést, temetést végző papok elpusztításával, a hódítók az akaratukat és vallásukat a magarok népére erőltessék. A tartós indiai befolyás a kitartásukat sorvasztotta, egységüket rombolta. A falusiak nagy része írástudatlan, gazdaságilag önellátók, a tejköpülést értékesítik. A magar lakosság megbízható a katonai szolgálat vállalásában- akárcsak a székelység-, kitartóak, szívósak, barátságosak. Hegyi ösvényeiken fárasztó az utazás, a szállítás. Idáig az elszigeteltségük óvta meg őket a széthullástól.

Reméljük, hogy egyre több magyar kutató keresi fel őket, és lassan feltárják a közös múltunkat, és közös kulturális kapcsolatokat sikerül kiépíteni.