Végtelen tér, mely nevetéstől hullott szét,
Hol tücskök zenéjében elhamvadt a rét,
Kis pillangók szárnyára porladt az erdő,
Aludt a délibáb, csiripelt a mező.

Zárt tér, vaskerítés, kis gettó, játszótér,
Gumiszőnyeg, döglött bogarak, órabér.
Műanyag játékok mögött a tömbházak
Árnyéka ideér, kísértetek kúsznak.

Kilépek, a susogó nádas visszavár,
Gyűrött pokrócán tollászkodik a vén nyár.
Tutajunk vágtat a szélben, a nap kövér,
Vörös szakálla felhők közt a léggyökér.

Önző gyerekek, kié legyen a hinta,
Fussunk tovább, tán még szabad a lipinka.
Faházikó, kopott csúszda, tömeg ráront,
Üvölt a sok gyerek, s a vihar sátrat bont.

Óriási füzek ágain hintáztunk,
Patakba ezüsthalak közé pottyantunk.
Partján kavicsok közt találtam egy gyöngyöt,
Ujjaim közt szétmorzsoltam a földgömböt.

Ellobbantak az évek, hold arca sápad,
Unokám szemében elsüllyed e század.
A két játszótér összefűz téged s engem,
Közös mindenségben benned ring a lényem.

(Csernátfalu, 2019. július 26.)

1. Urbán Jánosné:
   2022. szeptember 9. 16:37

   Különleges képeket alkalmaz itt is. A felsorolásokban az emlékek halmaza tátong
   Érdkes a különleges megszemélyesítések sorozata
   A talált gyöngy, és a földgömb ujjak közt való szétmorzsolása olyan belső feszültségről árulkodik, ami Misire jellemző
   Tetszik, többször kell elolvasni, hoigy jpobban a mélyére láésson az ember. Üdv. Gizi