(Cervantes nyomán szabadon)

(4.) BESTIA

Na de ezek a gaz kurafik megkapták tőlem!
Az agyamra ment az éheztetéssel egybekötött megkülönböztetés, valamint a furkósbot, s amikor egy esős délután Panza az oldalamnál fontoskodott, belérúgtam.
Az úgy történt, hogy aznap nem voltam szolgálatban, a lovag nem szereti ugyanis, ha az eső a fejére szakad, ilyenkor a könyvtárszobában fényezi a kardját, és próbálgatja. Gyakorlatozik, hogy a napsütésben majd hogyan kaszabolja az ellenséget. Szóval az istállóban maradtam a szamárral meg annak a gazdájával, Panzával. És hát a gondozásom rá van bízva, a don csak megül engem, de a csutakolásom a szolga feladata.
Nos, éppen a szőröm keféli Panza, amikor érzem, hogy a kefe túlságosan a bőrömhöz van nyomva, másszóval fájdalmat okoz. És tudom, hogy szándékosan csinálja, mert utál engem. Kínoz, hogy egészen pontos legyek. Én megpróbálom a véknyam mozgatásával figyelmeztetni, hogy valami nincs rendben, de ő folytatja. Elönti erre a méreg az agyam, nyerítek egyet, hogy arra figyeljen, de a jobb hátsó patámmal úgy megrúgtam, hogy kétrét görnyedt. Azt, hogy ”bestia” is csak egy fertály óra után tudta kinyögni. Hangosan tiltakozott ellenben a szamara, pedig nem is azt rúgtam meg. ”Iá-iá!” – ordítozta. Na – gondoltam – végre te is megnyilvánulsz…

(Folytatjuk *(5.) FUERZA)