(Cervantes nyomán szabadon)

(5.) FUERZA

No de azután csend volt. Láttam, hogy Panza első dolga az, hogy ahogy felállt, furkósbotjához nyúlt, de aztán a karja lehanyatlott, az indulata lankadt.
Nem mert megütni többet, hiába buzdította rá a szamara. Olyan éktelen iá-zást se hallottam még. Meg volt a szegény pára ijedve, hogy ő következik, még meg is sajnáltam.
Szóval Panza nemcsak hogy nem bánt, hanem még etet is, hogy lekenyerezzen. Például amikor matat rajtam, felteszi rám a hámot, lekeféli rólam a rám tapadt bogáncsokat, előtte egy marék szénával kedveskedik, honnan szedi azt elő, az az ő dolga.
Az a gyanúm, hogy nem is a patkóm féli, hanem, hogy oda az állása. Így gondolkozhat:
Az, hogy Rocinante megrúgta, tulajdonképpen az ő hibája, a Panzaé. Vagyis a lovag számára érdektelen, hogy mi van a dolog mögött, hogy ki hibája, de Panza az, aki nem tudja végezni a munkáját, tehát őt kell szélnek ereszteni. Nos, Panza is megette a kenyere javát, kinek kell? Senki sem veszi magához. Úgyhogy hallgat, valószínűleg nem is említette az urának, mi történt, s észrevettem, hogy mikor azzal együtt van, kihúzza magát, pedig említett rúgás óta sántít.
Megértette, hogy az erő számít, a fuerza, én akkor legyőztem, s ahhoz tartja magát.

(Folytatjuk, 6. * ROCINANTE BÜDÖS GYANÚJA)