Mi fán terem a dyslexia? Nem betegség, ne tessék mindjárt megijedni. A (magyarosabban írva) diszlexia az olvasni tudás képtelensége, társa az írni tudás képtelensége, a diszgráfia. Mert a gyerek megtanulja a suliban (úgy-ahogy) a betűket, az ábécét satöbbi, de elég gyakori az olyan minálunk is, aki sosem tanul meg folyamatosan olvasni, mások meg írni. Ezek a gyermekek nem elmefogyatékosak, hiszen sok más vonatkozásban rendelkeznek jó képességekkel, pl. jó számolók, kiváló a kézügyességük stb., ezek a gyerekek és felnőttek az úgynevezett funkcionális analfabéták, akik ki tudják olvasni azt, hogy ALIMENTARA, mert már annyiszor látták (üresen…), azt, hogy BUFET, és a hasonlókat. Az olvasásképtelenség (s az írásképtelenség) oka valószínűleg az, hogy a két agyi félteke nem tökéletesen kommunikál egymással. De a tanítók a megmondhatói, ha igen! — szoktatással, gyakorlással, türelemmel —, az egyik félteke átveheti a másik munkáját, így elérhető, hogy tudja a jobb agy-, mit csinál a bal teke. A jelenséget minálunk ezidáig nagyon kevés helyen vették komolyan — sok olyan emberünk van s lesz, aki nem tudja majd kitölteni a munkanélküliségi kérdőívet, azon, nem tudom, van-e olyan, hogy „Olvasni, írni tud-e?“, mert akkor… Mindenesetre nem ártana több gondot fordítani rá. Az Egyesült Államokban a First Lady (az elnök felesége) áll az analfabetizmus elleni harc élén. Minálunk nemrégiben a First Lady maga is (akadémikus doktor) –
analfabéta volt. Ott 27 millió felnőtt tekinthető írástudatlannak, 47 millió viszont azoknak a száma, akik tudnak ugyan olvasni, de nem eléggé jól ahhoz, hogy beilleszkedhetnének egy technikailag komplex társadalomba. Nincs azonban semmilyen statisztika arról, hogy Romániában mennyi a funkcionális analfabéták száma. Sokáig nem is lesz.

Népújság, 1991. november 2.