(Cervantes nyomán szabadon)

(7.) HOGYAN VÁSÁROLTA MEG ROCINANTÉT

Hosszú ideig az sem volt világos számomra, hogy engem ez a búsképű miért vett meg. Jó, hogy lovaghoz illik egy lónak a birtoklása, de miért egy gebét választott?
Annál is jobban elcsodálkoztam, amikor megtudtam, hogy hosszú utakat tervez. Nem gondolt arra, hogy lerogyok alatta félúton? Főleg, hogy nem etetnek rendesen.

– Abrak!

Gebe vagyok. Az oldalbordám kiáll, talán még a Holdról is látszik, bőröm fakó, sörényem ritkás.
Mígnem Caterina elárulta a titkot. Caterina a konyhán teljesít szolgálatot, barátságos teremtés, és nagyon egyedül van. Kijár hozzám, el-elsírja a bánatát.
Engem sajnál, mintha sorstársak lennénk. Amikor tud, hoz nekem, lop nekem valamit a konyháról. Van úgy, hogy csak a káposztatorzsát sikerül elcsenni, máskor az uborka lehántott héját. Ha fél almát rejt el a kötényében, az már vasárnap. Úgy is számítom: ha Caterina jön valami finommal, az a vasárnap, még ha hétfő is lenne a kalendárium szerint.
Szóval tőle tudom, hogy a don elhanyagolta a birtokát, ezért más lóra nem futotta a pénzéből, mint rám, a gebére.
Szomorú tudomásul venni, de ez a megalázó igazság.

(Folytatjuk (8.) * MI A MEGALÁZÓ?)