Gergely Tamás: Moslék
„Állunk a moslékban bokáig”, fejezte ki magát komája – hogy finoman fogalmazzon.
Vadmalac maga elé nézett, meg maga mögé. Az fix, hogy álltak bokáig a lében. Abban is biztos volt, hogy az nem moslék. Mert emlékezett a langyos, ételmaradékokkal teli zabára, amit a disznók annyira szerettek.
Meglágyult a szíve az emlékre.
Sivítottak, vagyis sírtak érte, ha megéheztek.
Forrás: szerző FB-oldala
Pusztai Péter rajza