Bölöni Domokos böngészője

A BEKETOV SÖNTÉSÉBEN


Békésen sörözgettek előadás előtt a Beketow söntésében Vágó, Kertész és Csiszér. Üldögéltek, és beszélgettek a szerepeikről. Vágónak ismét több mondanivalója volt, mert hiszen neki a saját szerepén kívül a Vágóné, Szegedi Erzsi szerepéről is beszélni kellett. Elég az hozzá, hogy hármasban sörözgetnek és diskurálnak. Egyszer csak egy derék kinézésű vidéki bácsi tart feléjük. Hatalmas kunkora bajszán meglátszik, hogy a kackiás remek arcdíszt nem fővárosi borbély pederte ily akkurátusra. A bácsi szó nélkül letelepedett az asztalhoz, „Egy krigli sört!” kiáltotta, és csak azután fordult az iddogáló művészekhez:
— Agygyon az isten jóestét.
Jó estét, felelték Beöthy meglepett emberei.
— Láttam itt magukat, ahogy üldögélnek, a bajszuk meztelen, hát gondoltam, biztosan valami színészfélék.
— Azok is vagyunk — mondta büszkén Csiszér.
— Hát annál jobb, mert úgy áll a dolog, hogy én elgyüttem ebbe az Ödipusz micsodába. De még korán van. Gondoltam, nem árt, ha megkérdem az uraktól, miféle ízé ez, amit ma este játszanak.
— Ez bizony tragédia — adta meg a felvilágosítást Vágó.
— Tragédia? No nézd, én meg azt hittem, valami nevetős dolog. Sebaj no. Művelt ember vagyok én, megnézem én a tragédiát is.
— Milyen állású ember kigyelmed? — kérdi Kertész.
A derék idegen felvetette a fejét.
— Csizmadia vagyok én, uram. Még pedig miskolci. Hallotta-e már hitét a miskolci csizmadiának?

Színházi Élet, 1911/29

2022. szeptember 16.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights